Lehet nem volt egy Alan Shearer, sőt, nem is ő volt a legtechnikásabb, de az biztos, hogy nagyon szerették a szurkolók. Rendre az utolsó percekben jelentett veszélyt, 126 góljából 33 is az utolsó negyedórában esett, ezzel pedig sok szép pillantot okozott az Old Trafford közönségének. Ő a norvég Babaarcú gyilkos, Ole Gunnar Solskjaer, aki jelenleg remekel a United kispadján.

Annak idején 1996 nyarán potom 1,5 millió fontjába fájt a Manchester Unitednek. Csatárgondjai voltak Alex Fergusonnak, Cantona már 30 volt, míg Andy Cole nem volt jó formában. Először Alan Shearer volt a menedzser célpontja, ám a ’96-os Aranycipős túl drága lett volna, később pedig a Newcastle el is vitte 15 millió fontért, ami akkor elképesztően magas árnak számított. Nem volt túl sok lehetséges opció az angol bajnokságban, így Norvégia felé nézelődött Ferguson, hiszen akkor rengeteg norvég futballista volt Angliában, az 1996/96-os szezonban a top négy angol ligában 10 norvég játékos volt, ezzel ők voltak a legtöbben az idegenlégiósok közül. Az akkor 23 éves Solskjaer iránt érdeklődött a Manchester City és az Everton is, sőt a Hamburg és a Bologna is kivetette a hálóját a norvégra, így gyorsan kellett cselekedni. A Molde kezdetben kevésnek találta az 1,5 millió fontos vételárat, amit a United kínált, de mivel a riválisok kevesebbet adtak volna, így elfogadták.

Sokan úgy gondolták, hogy Cantona és Cole mögött nem fog sok lehetőséget kapni, de első évében 18 góllal zárt - amivel házi gólkirály lett - a United pedig 7 pontos előnnyel megnyerte a bajnokságot, a szurkolók pedig egyből a szívükbe zárták Solskjaert. 11 évet töltött el az Old Traffordon, 366 meccsen játszott (150-et csereként) és 126 gólt szerzett, az évek alatt pedig olyan társai voltak, mint Cole, Yorke, majd Ruud Van Nistelrooy vagy Wayne Rooney. Stílszerűen fejezte be pályafutását az Old Traffordon, a Blackburn ellen csereként beállva volt eredményes, ezzel zárta le tökéletes karrierjét az Álmok Színházában.

José Mourinho menesztése után megbízott edzőként került újból a Manchester Unitedhez, amely élete lehetősége volt. Korábban már megfordult a Cardiffban és a Moldeben, de annyira nem volt meggyőző a teljesítménye. Első meccsén a Cardiff ellen lehengerlő játékkal nyert. Egy teljesen más csapat lépett pályára, egy felszabadult, kreatív, támadó felfogású kezdő, ami Mourinho idejében egyáltalán nem volt megszokott. A felfogás is más volt, a United letámadott, szépen játszott, a szurkolók pedig végre egy élvezetes meccset láthattak kedvenc csapatuktól. A Huddersfield és a Bournemouth ellen is nyertek, mindhárom meccsen fölényesen, ráadásul a sokak által kritizált Pogba élete formájában van, mióta Solskjaer megérkezett. A francia játékos 3 meccsen 4 gólt szerzett és 3 gólpasszt is kiosztott, amivel hamar vezéregyéniség lett.

Solskjaer arcát érdemes nézni, minden egyes gólnál, szép akció után, látszik rajta, hogy szíve-lelke ez a csapat. Pozitivitást, jókedvűséget és valami újat hozott az Old Traffordra, ami már nagyon hiányzott. A játékosok a jelek szerint szeretik, a szurkolók valósággal imádják, ő pedig teszi a dolgát. Kíváncsian várhatjuk mi lesz a folytatás és hogy mire fog menni ez a csapat az első komolyabb megmérettetésen, például majd a Tottenham ellen.

2015 nyarán járunk, Szaúd-Arábiában, az U20-as labdarúgó világbajnokságon, amelyen ott lehetett a Bernd Storck által vezetett magyar válogatott is. Senki nem várt nagy eredményeket, sőt, amikor megláttuk, hogy egy csoportba kerültünk Brazíliával és Nigériával, kezdtünk félni, nehogy mi legyünk a pofozógépek. Ugyan mindkét országtól kikaptunk, de nem vallottunk szégyent, a csoportból is továbbjutottunk, igaz a harmadik helyen. Mervó Bence társgólkirály lett, a neves olasz portál, a tuttomercatoweb.com pedig beválasztotta a világ ötven legnagyobb tehetsége közé. Azóta megfordult a Sionban, Lengyelországban, Dunaszerdahelyen, jelenleg pedig az NB II-es Győr játékosa. Mi lett vele, hol rontotta el a karrierjét és ki is a hibás? A játékos vagy mindenki más?

A magyarok csoportharmadikként kvalifikálták magukat a hazai rendezésű, 2014-es U19-es Eb-ről, de a sors nem kedvezett a sorsolással. Az első meccsen Észak-Koreát vertük 1-5-re, ezen a találkozón pedig Mervó Bence mesterhármast szerzett, majd a brazilok és a szerbek ellen is eredményes volt, ami után mindenki felfigyelt rá. Ekkor úgy gondoltuk, hogy új sztár van születőben, egyből a közvélemény felnőtt válogatottba és külföldre követelte őt. Persze, ahogy ilyenkor lenni szokott – a magyar mentalitás felülírt mindent –Mervó nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket és maradt a magyar posványban. Már a karrierje kezdetén is sérülések hátráltatták, ezek pedig végig jelen vannak/voltak pályafutása során, hiszen már a 2015-ös esemény előtt is volt egy másfél éves kihagyása. Győrben nem igazán számoltak vele a berobbanása előtt, a 2013/14-es idényben csupán egy, míg a rákövetkező évben öt meccsen kapott lehetőséget. Ezek közül egyet se játszott végig, kezdőként pedig egy találkozón számoltak vele. Ez mindent elmond a magyar ’’utánpótlásról’’, egészen elképesztő, hogy egy fiatal, saját nevelés, aki ontja a gólokat a fiatalok között egyszerűen szóba se kerül a nagyoknál, pedig nem voltak olyan elképesztően gólerős vetélytársai akkoriban. Rudolf Gergely kemény hét gólt ért el, Rafael Burgos kilenc meccsen egyet (csatár létére!), míg Lázok János is egynél állt meg. A három középcsatár összesen kilenc, ismétlem kilenc gólt szerzett, de Mervó így sem kapott lehetőséget. Gondoljunk bele mi lenne, ha öntötték volna a gólt a csatárok…

„Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy amikor az NB III-ban, vagy az utánpótlásmeccseken játszott, akkor gólt is szerzett. Ezért volt nagyon meglepő, hogy az ETO első csapatában csak elvétve kapott játéklehetőséget, még akkor sem számított rá a vezetőedző, amikor egyre több fiatal kapott lehetőséget. Ez sajnos azt is mutatja, hogy nem csak külföldön fordulhat elő egy magyar fiatallal, hogy mérkőzés nélkül marad...Ezért is nagyon fontos, hogy nyáron olyan csapathoz tudjon szerződni, melyben állandó lehetőséget kap” -nyilatkozta anno a menedzsere. Nos, ez nem igazán jött be, ugyanis tartósan sehol nem tudott maradni, a vb után az MTK szerződtette, egy érdekes üzlet keretében. Mivel főhősünk külföldre vágyott, a Győr meg közben szépen lassan eltűnt a süllyesztőben, így az MTK mentőövet nyújtott a tehetséges támadónak, aki bármikor tárgyalhatott külföldi kérőkkel. Végül el is igazolt - a fővárosi csapatban pályára sem lépett hivatalos mérkőzésen – de Svájcban sem töltött sok időt. Már az eleve rosszul jött, hogy az átigazolási szezon lejárta után igazolta Sionhoz - egyszer sem kapott lehetőséget - nem meglepő módon csapata kölcsönadta őt a lengyel Śląsk Wrocławhoz – amely elsőre jó döntésnek bizonyult – de koránt sem alakultak jól a dolgok…

2016 március végén mutatkozott be a lengyeleknél, tétmérkőzésen előtte a vb-n futballozott legutóbb, azaz egy bő (nagyon bő) fél évet hagyott ki klubszinten, egészen hihetetlen módon. Az U20-as vb egyik nagy felfedezettje, aki iránt állítólag fél Európa sorba állt félévet nélkülözött azért, mert kapkodott, minden áron külföldre akart kerülni. „A lengyelek mellett Mervó Bence azért döntött, mert a Śląsk Wrocław edzője 21 éves korának megfelelő, éves fejlesztési tervet dolgozott ki számára úgy, hogy a csapat állandó játékosaként számít rá.” -írta a 24. hu bizakodóan, pedig két szezon alatt mindössze 21 bajnokin lépett pályára, első évében még többnyire kezdőként, majd a következő szezonban már elvétve volt pályán a kezdő sípszó pillanatában. 10 bajnokin négy gólt szerzett első idényében, majd jött egy sérülés, ez után pedig már az edző sem számolt vele, azonban még ez volt karrierjének legjobb szezonja, de a Sion visszahívta Lengyelországból.

„Senkinek sem kívánom az olyan nehéz búcsút, amely ma történt az öltözőben köztem és a Śląsk Wrocław edzője, játékosai, barátaim között. Visszahívott az FC Sion Svájcba, azaz egy év után itt hagyom Lengyelországot – nagyon sok szép emlékkel és azzal a tudattal, hogy ez is egy fontos állomása volt játékos-pályafutásomnak. Mindent nagyon köszönök neked, Wrocław! Barátaim, soha nem felejtelek el titeket. A célom pedig továbbra is ugyanaz, mint Buzz Lightyear-nek a Toy Storyban: A végtelenbe és tovább!” – írta Facebook-oldalán, majd nem sokkal később szerződést is bontott a csapattal. Később oldalán azt írta kicsit sejtelmesen, hogy „a Sion jól járt velem, ahogy eddigi sportpályafutásommal kapcsolatban ez minden korábbi klubra is elmondható. Célom, hogy én is jól járjak a jövőbeli klubokkal, azért született meg a döntés a szerződés felbontásáról.”

2017 telén a Dunaszerdahelyhez került, egy magyaros helyre, sok ismerőssel a keretben, olyan csapathoz, amely rendezett háttérrel rendelkezik, sőt, az európai helyekért harcol. Gondolnánk, hogy ennél ideálisabb klub nem is létezhet Mervónak, „Ennél szebb ajándékot nem is kaphattam volna 22. születésnapomra. Számomra a 2017-es év a függetlenné válásom éve. Ennek érdekében döntöttem úgy, hogy – karrierem megfelelő építése érdekében – kivásárlom magamat a korábbi svájci szerződésből, ami sikerült: szerződést bontottunk az FC Sion csapatával. Most pedig örömmel adom nevemet és tudásomat a Dunaszerdahely fantasztikus csapatának és szurkolótáborának” – így a még ekkor is fiatal, ám már nem tinédzser játékos, aki, mint láthatjuk a hangzatos nyilatkozatokban kiemelkedik.

A DAC-nál sem sikerült kiemelkedni, itt is sérüléssel bajlódott, Malec, Safranko és Divkovics is sokkal több lehetőséget kapott nála. Legtöbbször csereként állt be, sokat elmond a teljesítményéről, hogy két év alatt a kupában, bajnokságban egyetlen egy meccset sem játszott végig, pedig a DAC-nál sem voltak olyan nagy gólvágók – elég csak annyit mondani, hogy a házi gólkirály egy szélső, Erik Pacinda lett kilenc góllal.

Idén nyáron pedig visszatért a kezdetekhez, ahonnan indult, ám már nem az NB I-be, hanem a másodosztályba, így elmondható, hogy Mervó Bence, akit 2015-ben bombatehetségnek tituláltak jelenleg az NB II-ben is középcsapatnak számító ETO játékosa. Bence -természetesen – itt is hangzatos nyilatkozattal mutatkozott be: „Nekem Győr a magyar csapatom, Győr az én hazám. Mészöly Gézának köszönöm, hogy megküzdött értem. Én is megküzdök a klubért” – állította.

Itt tartunk jelenleg, a játékos, aki több gólt szerzett, mint André Silva (jelenleg AC Milan, vb-n kint volt), Ángel Correra (Atléticoban kap rendszeresen lehetőséget), Julian Brandt (a gyengécske német csapat egyik legjobbja volt az idei világeseményen) vagy Hirving Lozano (Barcelona is érdeklődik iránta a hírek szerint, a PSV legjobbja volt, németek ellen betalált a vb-n). Tipikus magyaros történet, ahol mindig más a hibás és a futballista csak egy áldozat, aki semmiről nem tehet…

Hamarosan kezdetét veszi az idei év legjobban várt sporteseménye, a 2018-as világbajnokság, amelyet Oroszországban rendeznek meg. A magyar válogatott ugyan nem jutott ki, azonban így is érdemes lesz figyelni az eseményeket. Az elkövetkezendő egy hónapban az összes résztevő országot igyekszem hosszasan bemutatni.

Marokkó

Marokkó lehet az a válogatott, amely a legtöbb futballínyenc figyelemmel fog kísérni, feltörekvő fiatalokból álló keret, karakteres edző, ráadásul szép játékot is játszanak, így érdemes lesz figyelni őket. Nem a legkönnyebb csoportba kerültek az tény, de innen sem lehetetlen a továbbjutás. A kijutott afrikai országok közül ők vihetik a legtöbbre, kérdés a fiatalok mennyire fogják bírni a küzdelmet.

A selejtezőt viszonylag könnyen abszolválták, úgy, hogy Elefántcsontpart is egy csoportban volt velük, végül gólt sem kaptak, viszont az első három meccsen döntetlent játszottak. Gabon ellen 3-0-ra, míg Mali ellen 6-0-ra győztek, így jutottak ki Oroszországba. Hervé Renard a sikeredző, aki egy érdekes karakter. Játékosként gyenge volt, alacsonyabb osztályú francia klubokat erősítette, majd edzőként igazi vándormadár lett. Claude Le Roy segítője volt Kínában, megfordult a League Two-ban szereplő Cambridge Unitednél, Vietnámban, majd Zambiával 2012-ben, míg Elefántcsontparttal 2015-ben lett Afrika-kupa győztes. A Lille-nél és a Sochauxnál is dolgozott, de mindkét helyen megbukott.

Benatia (Juventus), Hakimi (Real Madrid), Dirar (Fenerbache), Harit (Schalke), Ziyech (Ajax), Belhanda (Montpellier), Amrabat (Leganes), El-Nesyri (Málaga) csak pár nagyobb név, akik Európában is ismertek, rájuk mindenképp érdemes lesz figyelni. Harit, Ziyech és Hakimi egyaránt rendkívül fiatal, ők jelenthetik a jövő válogatottjának a magját. A selejtező során egy bizonyos Khalid Boutaïb volt a legveszélyesebb a maga négy góljával, ő a török bajnokságban 12 gólt szerzett eddigi öt gólpassza mellett. Nehéz megítélni mire lehetnek képesek, a keret megfelelő, mindenesetre idén veretlenek, igaz nem túl acélos ellenfelek ellen. Szerintem a második helyért fognak harcolni, meglephetik a két nagyot, de azért reálisan nézve Portugália és Spanyolország is sokkal jobb erőt képvisel, mint Marokkó.

Irán

A második ország volt Brazília után amelyik kijutott a vb-re, nem is akárhogyan, hiszen egy kapott góllal, veretlenül lettek csoportelsők. A kimondhatatlan nevű játékosokból álló keret sokszínű, érkeznek sokan az orosz pontvadászatból, a Svédországból, Hollandiából, Portugáliából, sőt, az iráni másodosztályból is, ennek ellenére az iráni Esteghlal adja a legtöbb labdarúgót. A legnagyobb név Sardar Azmoun, aki idén nem futott olyan jó szezont, csatár létére öt góllal zárt, igaz már a Rubin színeiben a Rostovot kinőve. Az Alkmaarban futballozó Alireza Jahanbakhshra is érdemes lesz figyelni, négy éve az Eredivisie második legjobb fiataljának választották, idén pedig 21 góljával az első ázsiai labdarúgó lett, aki egy európai topligában gólkirály tudott lenni, ami után számos topklub felfigyelt rá, egy jó vb után akár csapatot is válthat.  Saman Ghoddos remek szezont produkált az Östersundban, 10 gólt szerzett minden sorozatot figyelembe véve, szinte biztos, hogy csapatot vált nyáron. Mehdi Taremi évek óta Ázsia egyik legjobb csatára, az Al-Gharafában ugyan nem teljesít olyan jól (két szezon, nyolc gól), mint anno a Persepolisban, ahol 2015 és 2017 között 34 gólt szerzett az iráni pontvadászatban. Karim Ansarifard élete szezonját futja az Olympiacosban, 17 góljával még gólkirály is lehet, de fontos megjegyezni, hogy hat gólpasszt is kiosztott. Korábban ő is Iránban remekelt, majd az Osasunánál besült, Görögországban viszont magára talált. Ali Daeihez, a korábbi iráni legendához hasonlítják, aki a válogatott labdarúgás történetének legeredményesebb játékosa, hiszen Irán színeiben 109 gólt szerzett pályafutása során.

Carlos Queiroz már hét éve irányítja a nemzeti csapatot, nála hosszabb időt eddig senki nem töltött a kispadon. Egy igazi vb specialista, Dél-Afrikát 2002-ben, Portugáliát 2010-ben, míg Iránt 2014-ben és idén is kijuttatta a vb-re, ezt pedig kevesen mondhatják el magukról.  Általában 4-1-4-1-ben vagy 4-2-3-1-ben játszanak, aminek az alapja a stabil védelem, majd labdaszerzés után minél gyorsabban igyekeznek felérni az ellenfél kapujához. A csoportban nem sok esélyük lesz, nehéz ellenfeleket kaptak, maximum egy-két pontot szorgoskodhatnak össze, de sok mindent nem kell várni Irántól, bár négy éve azért Argentína is nyögvenyelősen győzött (1-0-ra), Nigéria pedig csak döntetlent játszott velük.

2016 január elején járunk, amikor a Real Madrid bejelentette, hogy menesztette Rafa Benítezt, annak ellenére, hogy a 2015/16-os szezonban 25 meccsből csupán hármat bukott el – igaz volt köztük egy El Clásico is. A csapatnak nem ment rosszul, számos kiütéses sikert arattak, 8-0 a Malmö, 10-2 a Vallecano ellen. A Barcelona viszont 4-0-re győzött, ráadásul a hírek szerint Ronaldoval sem jött ki a mester. Zidane váltotta a kispadon, akinek akkoriban semmiféle edzői tapasztalata nem volt, cserébe a legnagyobbaktól tanult, ráadásul ismerte a klub értékeit.

Ekkoriban sok szakértő kongatta a vészharangot, mondván ilyen tapasztalatlan szakember meg fog bukni, és nyárra már Mourinho fog a kispadon ülni. A franciával a Blancók a megszerezhető 13 trófeából kilencet hódítottak el, három év alatt három Bajnokok Ligáját nyertek, edzőként ilyenre pedig senki nem volt képes. Nem változtatott nagyon sokat a kereten, sőt, alatta a Real nem is igazolt hatalmas pénzért játékosokat, de nála lett Casemiro a világ egyik legjobbja a maga posztján, de ez alatt a három év alatt Navas, Carvajal vagy éppen Nacho is sokat fejlődött. Nem az a taktikus, inkább motivátor volt, nem voltak nagy balhék házon belül, az eredmények pedig jöttek. Zidane-t csak a siker hajtja, tudta jól, hogy innentől már csak lefele vezet az út. Minden létező címet megnyert, szerették őt mind a játékosok, mind a szurkolók, de ebbe is bele lehet fásulni. A kisebb megingások után (kupa, vereségek) egyből jöttek a negatív kommentek, még ha kevés is volt ezekből, de a jóból is megárt a sok. A következő szezonban már nem biztos, hogy ez a Real ennyire jó lesz, az meg Zidane állásába kerülhetne, ez pedig nem lenne szép távozás. A csúcson abbahagyta, egy olyan keretet adott át az utódjának, amit újra kell építeni. Nem azért, mert annyira gyenge lenne, hanem mert a kulcsemberek kezdenek kiöregedni. Az újak beépítése sok időt vesz igénybe, akár egy-két szezon is lehet, ezt pedig már nem akarta megvárni. Ronaldo távozhat, Bale úgyszintén, de Isco vagy Benzema is simán mehet.

Jó kérdés ki lesz az utódja, de az biztos, hogy nagyon nehéz dolga lesz, annyire nem fogják a szeretni és tisztelni a szurkolók, mint Zidane-t. Akár egy sötétebb korszak is bekövetkezhet, amennyiben nem sikerülne jó edzőt, vagy  játékosokat találni, de erre azért nem sok esély van. Vissza fog esni a Real, negyedszerre biztos nem fog BL-győztes lenni, de azért nagy gondok nem hiszem, hogy lesznek. A média már ezer nevet bedobott, beszélnek itt Pochettinóról, Wengerről, Sarriról, de egyik sem túl valószínű. Ideális utód véleményem szerint Guti lehetne, aki hasonlóan Zidane-hoz Real klasszis, 2013 óta pedig a klub utánpótlásában dolgozik. Egy kicsit vérmesebb karakter, nem az a nyugodt típus, de a Realnál csak egy ’’belsős’’ lehet megoldás most, hiszen a legtöbb klasszis edző nem szabad már. Ancelotti Nápolyban kötött ki, Emery az Arsenalhoz írt alá, Sarri valószínűleg a Chelsea mestere lesz, Wengert pedig egyszerűen nem tudom elképzelni a trófeacentrikus Madridnál. Jobb alternatíva nincs, Raúl esetleg a Castillát irányító Santiago Solari lehet még megoldás.

A kezdők

A Liverpoolnál nagy meglepetés nem volt, a szokásos 4-3-3-as formáció, a már megszokott játékosokkal. Oxlade-Chamberlain sérülés miatt nem lehetett Kijevben, de egyébként is, a szezon végére elfogyott a Liverpool, Joel Matip és Joel Gomez is sérüléssel bajlódott a finálé előtt.

A Real Madridnál már érdekesebb volt a kezdő, sokan találgatták, hogy vajon 4-3-1-2 vagy 4-3-3 lesz-e a felállás, de úgy tűnik, hogy Zidane a két csatáros játékot favorizálta. A 4-3-3 Ronaldo erényeit szolgálta volna ki, de Zidane nem ezt választotta. Isco szerepe azért is fontos, mert így középen emberelőnyt tudnak kialakítani a Liverpoollal szemben, hiszen a spanyol visszalépésével 4 vs. 3 lesz, így a Blancók tudják uralni a középpályát.

Első félidő

Rögtön a legelején letámadott a Liverpool, próbálták megzavarni az ellenfél labdakihozatalát, ami sikerült is, hiszen a jelenet után lehetőség ki az ellenfél kapuja előtt, igaz, nem sikerült élni vele. Itt jól látható a letámadás, Modricnak esélye sincs jó helyre passzolni, a passzsávokat lezárják, míg a társakat is őrzik. A horvát ugyan zseniális látásának és helyzetfelismerésének köszönhetően ki tudta hozni a labdát, de két passzal később Casemiro már eladta. Hasonló letámadásokkal a Liverpool gólt szerezhetett volna, erre az első félidőben számos lehetőségük is volt. Nyilván 90 percen át nem lehet ezt játszani, így már az elején ki kellett volna használni az ellenfél álmos kezdését.

Tisztán kirajzolódott már az első percekben, hogy Zidane fiai 4-4-2-ben fognak védekezni, Isco visszalépett a középpályás hármashoz, így a Liverpool sokkal nehezebben tudta átjátszani a középpályát. Ez nem is igazán jött össze nyílt játékból, inkább a Real által eladott labdákat próbálták a lehető leggyorsabban eljuttatni a támadóharmadba, amiből szintén helyzetek alakultak ki. Az első 10 percben már három lövése volt Klopp gárdájának, a labda is többet volt náluk. Egyértelműen az volt német taktikája, hogy az összecsapás elején gyorsan meglepje az ellenfelet, ami sikerült is, hiszen volt egy kis zavar az ellenfél védelmében, de teljesen nem jött be. 30 perc után 2-9 volt a kapura lövések száma, ráadásul a Madrid védőinek hat alkalommal kellett blokkolni, majd következett a dráma.

Szalah sérülése után

A 30. perc környékén egy párharc után Ramos földre vitte Szalaht, ami után az egyiptomi vállsérülést szenvedett. Most nem mennék bele, hogy szándékos volt-e a spanyol művelete vagy sem, ezt döntse el mindenki, de kétségtelen, hogy a Liverpool legjobbját száműzte a pályáról, ami után jelentősen visszaesett az angolok teljesítménye. Szalah helyett Lallana állt be, ezzel pedig borult minden előzetes taktikai elképzelés, hiszen Lallana a középpálya szélére került, így 4-4-2-ben folytatta tovább a Liverpool, ami már nem volt olyan hatékony.

Az egyiptomi lecserélése után (31.p) megváltozott a játék képe, a Real átvette az irányítást, a maradék 15 percben 84%-ban birtokolták a labdát, lőttek egy lesgólt és négyszer lőttek kapura. Ennyit számít Szalah jelenléte, nélküle teljesen veszélytelen volt a Liverpool az első félidő végén. Mané védekezett, Lallana mélyen játszott, egyedül Firmino küzdött a védőkkel, nem sok szerencsével.

Második félidő

A második játékrészben ugyan azt próbálta játszani a Liverpool, mint az elsőben, de a magas presszing nem igazán jött össze Szalah lecserélése után. A semmiből ismét jött a dráma, egy teljesen ártatlannak tűnő esetből. Modric kiugratása után Karius szedte fel a labdát, majd dobta volna ki, de sikerült az őt letámadó Benzemára hajítani a labdát. Egészen elképesztő jelenet, serdülőben is ritkán látni ilyet, de ha van is hasonló, az adott kapus biztos nem lesz profi labdarúgó. Kariusnak idén még nem volt olyan hibája, ami után gól lett, de ettől függetlenül nem egy magabiztos hálóőr, minőségileg sem BL döntős szint. Fejben nem volt ott, mentálisan gyenge egy ilyen feladathoz. Benzemát pedig csak dícsérni lehet. Nem élete szezonja ez, sokan csodálkoztak is, amikor kezdőnek jelölte Zidane, de látszik, hogy mindent megtesz, a lehetetlen labdáért is küzd, ebből lett a gólja is.

Sokan szidják, hogy nem elég gólerős, meg nem technikás, amiben lehet van igazság, de kétségtelen, hogy a mezőnyben nagyon hasznos munkát végez, rendre visszajön a középpályára segíteni a labdajáratást, ebben a fenti eseteben is emberelőnyt kialakítva.

A gól után próbálta megnyomni az első perceket a ’Pool, ennek most meglett az eredménye, nem úgy, mint az első félidőben. Egy szöglet után Mané ért bele Lovren fejesébe, így lett 1-1.

Bale a 61. percben állt be Iscót váltva, így 4-3-3-ra (vagy 4-1-3-2-re) állt át a Királyi Gárda, amiben fontos szerepe van a szélső védőknek, akik széthúzzák a védelmet, ezzel helyet nyitva a középen érkezőknek. Ebben a rendszerben több beadás lehet, szélesebbre lehet húzni a pályát, ki lehet használni a remekül érkező Ronaldo-Benzema-Bale trió erényeit. Ronaldo klasszikus középcsatár lett az utóbbi években, akkor tud a legeredményesebb lenni, ha tömik ilyen labdákkal, de ez elmondható Benzemára is, aki szintén egy-két érintésből szokott gólt szerezni. A gól is ebből lett, Ronaldo a szélről befele indulva elvitt egy védőt, Marcelo üresen maradt, majd Benzema és Ronaldo középen két védővel a nyakán a kapufelé mozgott, ezzel teret nyitva Bale-nek, aki a Bajnokok Ligája döntők talán legszebb gólját ollózta. Zidane zsenialitását mutatja, hogy leültette a padra Bale-t, ám a walesi mégis duplázni tudott. A 84. percben egy távolról eleresztett lövést ismét összeszerencsétlenkedett Karius, aki érthetetlen módon nem tudta hárítani a 25 méterről leadott, erőtlen, középre tartó löketet. Zidane viszont remekül kevergette a lapjait, Benzema és Bale is jó meccset játszott.

Összegzés

Sokan mondják, hogy Zidane-nak csak mázlija van, meg hogy ilyen kerettel nem nehéz nyerni, de sorozatban harmadszor hódítja el a Bajnokok Ligáját, amir még Guardiola, Mourinho vagy Ferguson sem volt képes. Ez a Real Madrid egy korszakos csapat, akiket úgy tűnik senki és semmi nem tud megállítani. Minden idők egyik legfurcsább, legizgalmasabb döntőjén végül teljesen jogosan nyert a Királyi Gárda 3-1-re.

Kevés olyan Barcelona játékos volt a futballtörténelemben, akit az egész spanyol futballközeg kedvelt. Andrés Iniesta ilyen, azonban tett is érte, hogy ne legyen megosztó. Mindig alázatos volt, soha nem balhézott, nem a tetkóival villogott, de még csak nem is éjszakázott. Gyerekkora óta azért harcolt, hogy elérje álmát, amit még ha nehezen is, de végül elért, a Real Sociedad ellen pedig utolsó alkalommal lépett pályára. Egy igazi legenda, a Barcelona történetének egyik, hanem a legjobb játékosa.

Fuentealbillában járunk, Iniesta szülőhazájában, egy spanyol városban, ahol minden elkezdődött. A kis vékony, visszahúzódó, csöndes Andrés Iniesta ekkoriban a helyi iskola betonpályáján futballozott, mit futballozott, varázsolt. Már ekkor látszódott, hogy kivételes tehetség, de sokan féltették vékony testalkata miatt. Az ő karrierjében is fontos szerepe volt a szerencsének, csakúgy, mint a legtöbb sikersztorinál. Az Albacetében sajátította el a labdarúgás alapjait, ahova Pedro Camacho, Iniesta édesapjának a korábbi edzője ajánlotta be. A fiatal kis fiúcska hamar, öt perc alatt meggyőzte az Albacete vezetőit, akik korábban nem igen láttak ilyen tehetséges játékost. Andrés karrierjében fontos szerepe volt Bruntének, ahol 1996-ban egy hat csapatos ifjúsági tornát rendeztek a legjobb utánpótlás egyesületeknek. Eredetileg az Albacete meghívót sem kapott volna, de két gárdát is visszasoroltak, így elindulhattak. Iniestára itt figyelt fel először a Barcelona, pontosabban Albert Benaiges játékosmegfigyelő, aki nagyon hamar kiszúrta a tehetséges játékost. Andrés viszont nem akart elszakadni a családjától, félénk volt, szerette szüleit, így nehéz volt meghozni a döntést.

Iniesta édesapja a határidő után hívta fel a klubot, azonban annyira hittek fiában, hogy kivételt tettek vele. Éppenhogy a tanévkezdés előtt toppant be, de nagyon nehezen viselte a váltást. Napokig sírt, honvágy gyötörte, haza akart menni. Nem érezte jól magát a La Masia sötét falai között, ahol minden olyan nagy, és idegen volt. Nehezen, de végül megszokta a városi életet, hamarosan pedig a Camp Nouban is pályára léphetett, a Nike Kupán, ahol a döntőbe jutottak, ellenfelük pedig a Rosario volt. A találkozót végül Iniesta döntötte el, a győztesnek járó trófeát pedig nem más, mint a későbbi edző, és barát, Pep Guardiola adta át, aki a következőt mondta: „10 év múlva a lelátóról fogom nézni, hogy a Barcelonában játszol.”

Rendkívüli tehetsége ellenére nem volt könnyű dolga. Nem elég, hogy nehezen ment a beilleszkedés, de még a Barcánál sem hitt benne minden edző, mondván túl kicsi és vékony. A sok hátráltató tényező ellenére mégis szépen fejlődött, sokat edzett, eltökélt szándéka volt, hogy bemutatkozhasson a Barcelonában.

2001 decemberében, az Espanyol ellen már a felnőtt keret tagja volt, de Charly Rexach akkor nem küldte pályára, a meccs után azonban a következőt mondta: „A Barcelona szurkolói megnyugodhatnak, ha lehetőséget fog kapni, jól fog játszani.” Luis van Gaal alatt mutatkozhatott be a nagycsapatban, aki híres arról, hogy szeret korán lehetőséget adni a fiataloknak. Iniesta ekkor az U21-es Eb-re készült, hezitált mi legyen, de van Gaal megnyugtatta, hogy menjen el nyugodtan, miután visszatér ugyan úgy számolni fog vele.

2002-ben, a Jan Breydel Stadionban mutatkozott be a Club Brugge ellen a Bajnokok Ligájában egy tétnélküli meccsen, hiszen ekkor már továbbjutott a Barca. Iniestának javította a helyzetét, hogy sok sérüléssel bajlódott a csapat, főleg a középpályán, így kerülhetett a kezdőbe. Meghálálta a bizalmat, 1-0-ra győzött a Barcelona Iniestával a soraiban, a spanyol sajtó pedig le volt nyűgözve. A La Ligában 2002 decemberében mutatkozott be a Mallorca ellen, ám ez se volt egy könnyű párharc. A csapat csupán a 13. helyen állt, két pontra a kieső helytől, van Gaal állása pedig veszélyben forgott, amennyiben kikaptak volna, akkor menesztették volna, ám ő mégis bedobta a mélyvízbe Iniestát. 4-0-ra győztek, hősünk pedig ismét remekül játszott. Már ekkor látszódott, hogy egy klasszis van születőben, aki meghatározhatja a következő évek futballját. Első találatát a Levante ellen szerezte a kupában, a Camp Nouban. Csupán három perce volt a pályán, amikor beköszönt, a katalánok pedig 3-1-re nyertek. 2003/04-ben kezdett egyre több lehetőséget kapni, ebben a szezonban már 11 alkalommal jutott szóhoz, általában Ronaldinho helyetteseként, majd a következő idényben már 37 bajnokin játszott, de leginkább csereként. Az igazi áttörést a 2005/06-os évad jelentette, amikor Bajnokok Ligája győzelemre vezette társait, igaz Eto’o és Ronaldinho volt a két sztár ekkoriban. Triplázott, ráadásul a válogatott keretébe is bekerült, 2006 májusában játszotta az első meccsét a nemzeti csapatban, egy Oroszország elleni barátságos fellépésen, sőt már a németországi világbajnokságon is szerepet kapott, igaz csak egy találkozón. 2006 nyarán a Gamper kupán volt először csapatkapitány, a Bayern München elleni döntőn.

2007-ben kapta meg a 8-as mezszámot Ludovic Giulytól, ami mára ikonikussá vált, majd a rákövetkező évben hosszabbította meg szerződését, a kivásárlási ára 150 millió lett. A 2008-as Európa-bajnokságon a győzelmet szerzett spanyol válogatott alapembere volt, a torna válogatottjában is helyet kapott. Nem a góljairól híres, de számos létfontosságú találatot szerzett, ilyen volt a 2008/09-es szezonban elért gólja a Chelsea elleni elődöntőben. A Barcelona már a kiesés szélén állt, amikor a mérkőzés végén jött Iniesta, és egy hatalmas bombával továbbjutotta csapatát. A 2010-es, 5-0-s El Classicón nem talált be, de klasszis teljesítményt nyújtott, majd a 2015-ös, berlini Bajnokok Ligája döntőn is beírta magát a történelemkönyvekbe. Xavi visszavonulása után 2015-ben csapatkapitány lett, a Valdés-Puyol-Xavi-Iniesta fémjelezte nagy négyes utolsó tagjaként a mai napig kulcsjátékos volt.

4-4-2-ben, és 4-3-3-ban is a bal szélen kapott szerepet az esetek többségében, mivel technikás játékos, ezért egy védő minimum követte őt, így visszalépve el tudta csalogatni emberét, ezáltal szabad területet tudott nyitni a szélsővédőknek. Azok közé tartozik, akik ’’szkennelnek’’ a pályán. Röviden ez annyit jelent, hogy ha megnézzük 2-3 másodpercenként körülnéz, mielőtt kapná a labdát, ezzel felmérve, ’’beszkennelve’’ a terepet, így mindig egy lépessel a védők előtt jár. A Sociedad ellen is láthattuk, hogy az üres területekre bemozdulva szinte lehetetlen szögekből teremt helyzetet a társainak, olyan passzsávokat megnyitva, amire kevesen képesek. Nem szerez sok gólt, de még csak a gólpasszokban sem jeleskedek, egy laikus számára úgy tűnhet, hogy nem eredményes a játéka. Jobban megnézve egy varázslóról van szó, aki rendkívül precíz, és festői szépségű passzokat ad, olyan finom megoldásai vannak, amik elkáprázhatják az embert.

A Real Sociedad ellen egy korszak ért véget, az utolsó nagy La Masia játékos is visszavonult a nagy négyesből. Az biztos, hogy Iniesta nélkül szegényebb lesz a Barcelona, de az európai labdarúgás is. 34 éves kora ellenére is színt vitt a támadásokba, varázslatos megmozdulásokkal kápráztatta a nagyérdeműt. Egy igazi klasszis, aki egész életét a Barcelonának szentelte, hűséges volt, kitartó, és soha nem felejtette el, honnan jött. A legnehezebb pillanatokban is erős tudott maradni, így érhette el mindazt, amiről gyerekként Fuentealbillában álmodozott.

Hamarosan kezdetét veszi az idei év legjobban várt sporteseménye, a 2018-as világbajnokság, amelyet Oroszországban rendeznek meg. A magyar válogatott ugyan nem jutott ki, azonban így is érdemes lesz figyelni az eseményeket. Az elkövetkezendő egy hónapban az összes résztevő országot igyekszem hosszasan bemutatni.

A spanyoloknál az utóbbi időben generációváltás zajlott le, csakúgy, mint pár éve az angoloknál, vagy korábban a németeknél. Természetes, hogy egy aranygenerációt egy gyengébb, vagy az előzőhöz képest kevésbé szerethető követ. Így volt ez Spanyolországban, ami nem is csoda, hiszen a Casillas, Puyol, Xavi, Iniesta, Villa által vezetett csapat a világ csúcsára jutott.

Egymás után három trófeát nyert a La Roja, majd jött egy gyengébb korszak. 2014-ben már a csoportkört sem élték túl, ekkor már látszódott, hogy kicsit megfásult a társaság. Meglepetésre mindössze egyszer győztek, a csoport harmadik helyén búcsúztak, ami után sokan elkezdtek találgatni, hogy mi lesz. 2016-ben őrségváltás történt, Casillas helyét De Gea vette át, a középpályán Thiago, míg a támadósorban Morata kapott nagyobb szerepet. Az első meccsen, még ha nehezen is, de 1-0-ra győztek a csehek ellen, majd Törökország ellen már a régi La Roját láthattuk. Szép játék, sok gól, gála, ami az utóbbi évek válogatottját jellemezte. Az utolsó csoportmeccs viszont nem sikerült jól, a horvátok egy 87. percben szerzett góllal 2-1-re győztek, amivel Spanyolország csupán csoportmásodik lett. A sorsolás sem kedvezett, az olaszokat kapták meg, rögtön az egyenes kieséses szakasz első összecsapásán, ahol nagyon simán, 2-0-ra kikaptak. Ismét kudarc, korai búcsú, a sajtó pedig már ismét földindulást rebesgetett. Del Bosque ugye a 2014-es vb után távozott, helyét a kétes megítélésű Julien Lopetegui vette át, aki korábban az U21-es válogatottat irányította. Sokan nem értették miért pont ő, de ha jobban belegondolunk a generációváltás miatt ő kellett, hiszen jól ismerte az utánpótlás válogatottakat.

A selejtezőben szárnyaltak, Liechtenstein 8-0-ra ütötték ki, az olaszokat pedig 3-0-val küldték haza, míg a Katalán elszakadás árnyékában Izrael ellen is győzedelmeskedtek, így a csoport első helyén végeztek 36 rúgott, és mindössze három kapott góllal.

A 4-3-3-as formáció maradt, csakúgy, mint a labdabirtoklásra támaszkodó játék, egyetlen egy gonddal. Sokszor ezt a hatalmas mezőnyfölényt nem tudták gólra váltani, a helyzetkialakítás akadozott. Az egyik legnagyobb kérdés, hogy ki legyen az ék Oroszországban, hiszen Morata és Costa is felemás szezont futott, viszont Iago Aspas mögött élete idénye van. Akár Asensio is szerepet kaphat, amolyan hamis kilencesként, bár erre nem sok esélyt látok. A csoportjuk nehéz, Portugáliával és Marokkóval fognak küzdeni a továbbjutó helyekért. A keretre nézve az egyenes kieséses szakasz szinte biztos, onnan pedig sorsolásfüggő, hogy meddig tudnak menni. A szurkolók már éhesek a sikerre, 2012 óta nem ért el semmit a csapat, így itt az idő javítani.

Hamarosan kezdetét veszi az idei év legjobban várt sporteseménye, a 2018-as világbajnokság, amelyet Oroszországban rendeznek meg. A magyar válogatott ugyan nem jutott ki, azonban így is érdemes lesz figyelni az eseményeket. Az elkövetkezendő egy hónapban az összes résztevő országot igyekszem hosszasan bemutatni.

A 2016-os Európa-bajnokság nyertese nem számít a vb nagy esélyesének, de még csak a top négy között sincs – véleményem szerint. Az is igaz, hogy a két évvel ezelőtti tornagyőzelmüket sem várta senki, akkor is, sötét lóként nyertek, ezzel meglepve a világot. A keret azóta nem sokat változott, a szövetségi kapitány, Fernando Santos helye is betonbiztos, de nagy dologokra nem kell számítani a Portugáloktól.

Fernando Santos egy igazi Eb-vb specialista, Görögországgal és Portugáliával is csodát tett az utóbbi években, igencsak nézhetetlen, de annál eredményesebb játékot mutatva. A portugálokra mindig is a támadószellem, a szép futball volt jellemző, ez azonban megváltozott, amióta Santos megérkezett. Ezzel volt sikeres a görögöknél is, akiket 2012-ben egészen legjobb nyolcig repített, majd a legutóbbi vb-n a legjobb 16 jelentette a végállomást számukra.

A selejtezőt könnyen megnyerték, nehéz dolguk nem volt, elég csak annyit mondani, hogy Magyarország, Andorra vagy Feröer-szigetek voltak még a B jelű csoportban. Az egyedüli vetélytársuk Svájc volt, akivel fej-fej mellett haladtak, de végül Portugália lett az első.

A stabil védekezés a játékuk alapja, ehhez pedig megvannak a megfelelő, rutinos emberek is, akik évek óta meghatározzák a válogatottat. Rui Patrício, Pepe, Moutinho, Ronaldo már hosszú évek óta kulcsemberek. Az egyetlen gond, hogy Ronaldo nélkül sokkal gyengébbek, legalábbis a 2014-es vb óta két alkalommal kaptak ki, mindkétszer hiányzott a Real klasszisa. Az öregek mellé nem igazán tudtak beépülni a fiatalok, André Silva mondjuk remek párost alkotott Ronaldóval, de rajta kívül nem igazán volt olyan, aki át tudta volna venni a régiek helyét, ami gond, különösen a védelem közepén, ahol 30 év alatti futballista nincs is a keretben. 

A kulcsjátékosok ráadásul rémes szezont futottak, André Silva 34 millió euróért igazolt az AC Milanba, de a Serie A-ban csupán két gólt rúgott, Joao Mario a West Hamben és az Interben is beégett, de Bernardo Silvát is idesorolnám, bár ő nem futott rémes idényt, de én többet vártam tőle. Egy 4-4-2-es formációban játszhatnak, ami Santos alapfelállása, már a görögöknél is ezt alkalmazta a mester. Stabil védekezés, gyors támadások, Ronaldo megjátszása, gyakorlatilag így lehetne nagyon röviden összefoglalni, hogy mit is várhatunk tőlük.

Véleményem szerint igencsak nehéz csoportba kerültek, Spanyolország, Marokkó és Irán mellé, ahol a spanyolok mellett Marokkó is jó lehet, én őket tartom a torna meglepetéscsapatának, úgyhogy akár meg is fagyhatnak a Portugálok a hideg Oroszországban…

Hamarosan kezdetét veszi az idei év legjobban várt sporteseménye, a 2018-as világbajnokság, amelyet Oroszországban rendeznek meg. A magyar válogatott ugyan nem jutott ki, azonban így is érdemes lesz figyelni az eseményeket. Az elkövetkezendő egy hónapban az összes résztevő országot igyekszem hosszasan bemutatni.

Uruguay legnagyobb erőssége kétség kívül a tapasztalat, a szövetségi kapitány, és a keret is rendkívül rutinos. Sokat újat nem tudnak mutatni az ellenfelek Óscar Tabáreznek, aki ezúttal sem épített be fiatalokat a keretbe, cserébe viszont a jól megszokott mag fog utazni Oroszországba, kétséges, hogy ez mire lesz elég. Lehet már ideje lenne fiatalítani, a játékosanyag pedig meg is van mindenhez, hiszen a védelemben Lemos lehet az, aki pótolja majd Godint, míg a Suárez-Cavani kettős alternatívája a Rolan-Pereiro duó lehet. Most azonban ők ne kerültek be, cserébe viszont a nagy öregek még utolsó alkalommal bizonyíthatnak.

A nehéz, és rendszerint kiszámíthatatlan Dél-amerikai selejtezőt a második helyen fejezték be, annak ellenére, hogy az első pár meccsen Suárez és Cavani is hiányzott, azonban így is simán vették az akadályokat. Az ’’El Maestronak’’ nevezett Oscar Tabárez már 1990-ben is a válogatott padján ült, de valószínű, hogy az oroszországi esemény lesz számára az utolsó. A 2014-es vb-n már nem ment jól Uruguaynak a játék, a csoportkört még túlélték, de Kolumbia ellen kiestek, ráadásul Tabarez súlyosan beteg is.

Minden bizonnyal 4-4-2-ben fognak felállni, a kapuban betonbiztos helye van Muslerának, más vetélytársa nincs is, előtte pedig Godin-Gimenez lesz a védelem közepén. A középpályán ott lehet egy némileg ismeretlen név, még pedig Federico Valverde, aki a selejtezősorozat végére alapember lett, így könnyen elképzelhető, hogy Oroszországban is ő lesz az egyik védekező középpályás. A Penarolban nevelkedett játékos 2016 nyarán lett a Real Madrid B futballistája, alapember is lett, az idei szezont pedig a Depornál töltötte, ahol fontos szerepet bíztak rá, majdnem végig alapember volt, igaz sérülések is hátráltatták.

A védelmük rendkívül stabil, a Godin-Gimenez kettős a csapat nagy erőssége, a középpályán pedig olyan fiataljaik vannak, mint a fent említett Valverde, Bentancur, Vecino vagy Lucas Torreira. Elől Stuani és Gomez - a La Ligában idén két remeklő csatár – nagy segítség lehet Tabáreznek. A rutin és a tehetséges fiatalok miatt szerintem simán továbbmentek a csoportból, reálisan egy nyolcaddöntő az, ami a cél lehet nekik. Számítani fog, hogy sokaknak ez lesz a nagy lehetőség, hiszen 2022-ben a Godin-Suárez-Cavani-Muslera négyes már kiöregedett lesz.

Hamarosan kezdetét veszi az idei év legjobban várt sporteseménye, a 2018-as világbajnokság, amelyet Oroszországban rendeznek meg. A magyar válogatott ugyan nem jutott ki, azonban így is érdemes lesz figyelni az eseményeket. Az elkövetkezendő egy hónapban az összes résztevő országot igyekszem hosszasan bemutatni.

Régen láthattuk világbajnokságon Egyiptomot, hiszen legutóbb 1990-ben jutottak ki, Olaszországban. Akkor az F jelű négyesbe kerültek, Anglia, Írország és Hollandia mellé, de pontosan ebben a sorrendben is zárták a csoportkört, Írországgal és Hollandiával döntetlent játszottak, Angliától pedig kikaptak. A 2018-as vb selejtezőjében az E jelű csoportból nagyon simán jutottak tovább, mindössze egyszer kaptak ki, meglepetésre Ugandától. Kongó ellen úgy léptek pályára, ha nyernek, akkor biztosan kijutnak a vb-re, azonban egy vereség esetén Ghána ellen kellett volna még döntő meccset játszani. Szalah zseniális játékával azonban 2-1-re győzni tudtak, ami után egész Egyiptom eufórikus hangulatban tört ki.

Az edzőjük az a Héctor Cúper, aki elismert és tapasztalt szakvezetőnek mondható, a Mallorcával pályafutása elején kupadöntőt játszhatott, majd a Valenciával két alkalommal is Bajnokok Ligája fináléban vett részt, de mindkétszer kikapott csapata. Azóta azonban nem tudott gyökeresen megragadni sehol, az egyiptomi válogatott előtt az Al Waslt irányította.

A 4-2-3-1-es hadrendet szereti az argentin mester, amiben a két villámgyors szélső, Szalah és Szobhi játéka kiteljesedhet. A kapuban a 45(!) éves Essam El-Hadary állhat, aki amennyiben pályára lép, a világbajnokságok történetének legidőseb játékosa lesz, átadva a kolumbiai Faryd Mondragon rekordját a múltnak. A védelemben akár három angliai légiós is lehet Hegazy, Gabr és Elmohamady személyében. A keretre egyébként is elmondható, hogy a Premier League-re és az egyiptomi bajnokságra épül. Elneny a középpálya mögött nyújthat stabilitást, Szobhi és Szalah pedig a szélem bolondíthatja meg az ellenfél védelmét.

Nehéz megtippelni milyen teljesítményt fognak nyújtani, kicsit sötét ló nekem Egyiptom, hiszen bennük van a kellő potenciál, azonban nem igazán láttam őket játszani, így nem könnyű eldönteni milyen játékerőt képviselnek. Az biztos, hogy egy tapasztalt edzőjük van, a keret pedig nem gyenge, sőt, rendkívül erős, hiszen a mag gyakorlatilag a Premier League-re épül, kiegészítve hazai sztárokkal. Kérdéses, hogy Szalah megtartja-e a formáját, ez is sokat fog számítani. Reálisan nézve a csoport harmadik, vagy a második helyét szerezhetik meg.