Akadémia. Mit is jelent ez a szó a futball világában? Egy adott csapatnak az olyan utánpótlása, ahol azok a tehetséges fiatalok, gyerekek kapnak szerepet, akik hazájukban, a környékben vagy az országban a legjobbak, akik a jövőben képesek lehetnek arra, hogy a felnőtt csapatban vagy a válogatottban is bemutatkozhassanak. Nagyon összetett az, hogy egy fiatalból milyen játékos lehet, kiből lesz első osztályú futballista, míg ki lesz az, aki a vártnál sokkal kisebb karriert fut be. Ennek számos összetevője van, nagyon sok mindentől függ, hogy kiből válik kész játékos. Alapból fontos, hogy milyen mentalitású az adott labdarúgó, mennyire képes elviselni azt a terhet, amivel egy focistakarrier jár, a hírnév, a siker, a pénz, vagy adott esetben a bánat, a szomorúság, vagy éppen a kudarc. Hosszú út az, amíg valakiből kész, felnőtt futballista lesz, sok buktatóval, sok nagyon nehéz pillanattal, de ha valaki ezeken képes átlendülni és fejben ott van, mindamellett, hogy technikás, atlétikus, akkor minden adottsága megvan ahhoz, hogy belőle váljon valak
Az akadémiák megjelenésével azonban kezd kikopni a játékból az a fajta csibészség, bátorság, vakmerőség, lazaság, amit a kisgyerekek nem a műfüves pályán tanulnak meg, hanem kint az utcán, a haverokkal, amikor nincs más hobbijuk, kitörési lehetőségük, csak a futball. Kint, a groundon lehet a legtöbbet fejlődni, még ha ezt nehéz is észrevenni. Ott tanul az ember olyan ösztönös mozdulatokat, amelyek a sorsdöntő pillanatban dönthetnek. A mai világban egyre inkább kezd kikopni ez. Manapság már robot szintű, atlétikus, taktikailag géniusz fiatalokra van szükség, akik instant erősítések lehetnek, hiszen nincs idő arra, hogy valaki beérjen, kész játékos legyen. Eredménycentrikusság a legfontosabb manapság, ami, ha úgy nézzük kezdi kicsit tönkretenni az egészet, hiszen nem lehet már lezserül játszani, beiktatni egy-két váratlan cselt, vagy szólót, hiszen minden meg van előre tervezve, amiben a játékosok csak bábúként szerepelnek. Nyilván ez azért túlzás, láthatunk erre példát, elég csak Neymart említenünk. Ha már nála tartunk, ő sem egy csili-vili akadémián nevelkedett, kezdete el a focit, hanem az utcán, Brazília egyik legszegényebb városrészében, ahol a focin kívül mással nem lehet kitörni. Bizonyos szempontból nézve ezt is nevezhetjük eredménykényszernek, csak ilyenkor nincs benne a játékosban, hogy nyerni kell, hanem a tudatán kívül van egy bizonyos kitörési vágy, amely szükséges a klasszissá váláshoz.
„Jó futballistát nevelni nem lehet, mi sem vállalkozunk erre. A jó futballista születik, mi csak biztosítjuk a körülményeket ahhoz, hogy aki nagy játékosnak született, az ki tudjon teljesedni” -hangzott el ez a mondás a román Gheorghe "Gică" Hagi, a ’80-as, ’90-es évek egyik legtechnikásabb támadó középpályásának a szájából. Hagit sokan csak a „Kárpátok Maradonájának” becézték teljesen jogosan, hiszen akkoriban hazájának az egyik legnagyobb sztárjának számított. Hét alkalommal választották ’Az Év Román’ Futballistájának, három alkalommal szerepelt világbajnokságon (1990, 1994, 1998), míg ’94-ben az álomcsapatba is bekerült. Mindemellett ugyan ennyi alkalommal játszott Európa-bajnokságon is (1984, 1996, 2000), amit kevés román futballista mondhat el magáról. Összességében 125-szörös válogatott, amivel második az örökranglistán Dorinel Munteanu mögött, míg Adrian Mutuval egyetemben a válogatott történetének leggólerősebb játékosának is mondhatja magát a maga 35 találatával. Azon kevesek közé tartozik, akik megfordultak mind a Barcelonában, mind a Real Madridban, ám mégse utálja őt a két gárda szurkolótábora.
Összességében kijelenthető, hogy játékosként rendkívül sikeres volt, amit nehéz lett volna überelni az oldalvonal mellett, ám ott nem alakultak túl fényesen számra a dolgok. Hagi, annak ellenére, hogy edzői karrierje nem indult túl fényesen 2001-ben-még ugyan abban az évben, amikor visszavonult-vette át a nemzeti csapat irányítását Bölöni Lászlótól, ám mivel nem sikerült kijutni a világbajnokságra, így menesztették. Ezek után trenírozta a Bursasport, a Galatasarayt és a Steauat is, ám egyik állomáshelyen sem ért el sikereket.
Ez talán annak is köszönhető, hogy Hagi rendkívül makacs, önfejű, aki a maga útján megy. Nem hallgat másokra, csakis a saját szavára. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen személyiségű embernek nem való az edzősködés, ahol együtt kell másokkal dolgozni, egy csapatban, ahol ugyanolyan fontos a stábtagok véleménye is. Ekkor döntött úgy, hogy létrehoz egy saját akadémiát, hiszen az ő visszavonulása óta a román válogatott gyakorlatilag semmi eredményt nem mutatott fel.
’’Gheorge terve az volt, hogy megmutassa a többi klub vezetőjének, hogy hogyan is kell fiatalokat nevelni. Egy olyan utánpótlásközpontot szeretett volna, amely nagyon hasonlít a Real Madridéra, vagy a Barcelonáéra, ám gyűjtött adatokat az Ajax vagy a Milan bázisából is.”-mondta Catalin Andrei, Románia egyik legismertebb újságírója az ESPN-nek. 10 millió eurót ölt bele az akadémiába, nem, nem az állam pénzéből, sőt, még csak nem is az adófizetők pénzéből jött lére az utánpótlás bázis, amelyet Constantaban húzott fel, egy régi kukoricáson, közel szülőfalujához. Ezzel egyidőben befektetett a Viitorul Constantaba is, amely elkezdett játszani a harmadik vonalban 2009-ben. A terv egyszerű volt, nem talált ki valami elképesztően nagyot, csupán egy reális, jól működő stratégiát dolgozott ki. A felnőtt csapatot évről-évre elárasztani tehetségesebbnél-tehetségesebb fiatalokkal, akikre majd később lecsaphatnak a nagy klubok is, amivel busás haszonra tehetnek szert. A recept be is vált, amelyhez elengedhetetlen volt egy fiatal, ambiciózus menedzser is Catalin Anghel személyében, akivel 2012-ben már az élvonalban találták magukat.
Nagyban köszönhető a siker Hagi személyének, hiszen az ő neve azért még mindig jól cseng, főleg Romániában, ahol egy igazi kultuszszimbólummá vált és ahol mindenki ismeri őt. Tényleg, mint nálunk Puskásnak, akkora nagy neve van, ami értelemszerűen vonzza a befektetőket és a szakembereket is. Szépen lassan kezdtek kijönni az első fecskék is, akikre egyből lecsaptak a nagy, európai sztárcsapatok is. Az egyik legjobb példa erre Cristian Manea igencsak érdekes esete. Történt ugyanis, hogy a Viitorul Constanta hátvédjéért a hírek szerint bejelentkezett az angol Chelsea 2015 márciusában, ami nem ritka jelenség, hiszen a Londoniak előszeretettel vásárolják fel a tehetséges fiatalokat, akik később aztán soha nem szerepelnek a felnőttcsapatban. Manea is erre a sorsra jutott, csakhogy a hírek szerint ő soha nem is volt a Kékek játékosa. 2,3 millió fontról szóltak a hírek-ami elképesztően nagy pénz, főleg a román futballban-ám a transzfert nem jelentette be soha a Chelsea, sőt, nem volt azon a listán sem, ahol a klub kölcsönjátékosait sorolják fel. A valóság az lehet, hogy Maneát a ciprusi Apollon Limassol vette meg anno és ők passzolták tovább a belga Royal Excel Mouscronnak, ahol mondjuk nem igazán játszik, hiszen idén mindössze 9 meccsen szerepelt minden sorozatot figyelembe véve.
A legújabb név pedig Ianis Hagi, aki nem más, mint az édesapa Gheorge fia, aki csakúgy, mint apja egy rendkívül technikás, kétlábas középpályás, aki remekül cselez, így nem csoda, hogy a kezdetektől fogva az akadémia egyik legnagyobb tehetségének volt kikiáltva. A Viitorulnál hamar megkapta a lehetőséget, köszönhetően, hogy édesapja alatt dolgozhatott, aki egyszerre a csapat tulajdonosa és elnöke. 2014-ben mutatkozhatott be, majd egy évvel rá már alapembernek számított. Nem is csoda, hogy őt is elvitte egy európai élcsapat, név szerint a Florentina, ahol ő sem játszik sokat, de legalább 8 meccsen 2 gól és gólpassz a mérlege.
Az idei szezonban az FC Viitorul bajnok tudott lenni, ami hatalmas szó, hiszen 8 évvel a csapat megalapítása után tették mindezt. Sőt, ők tényleg akadémia, nem csak egy csapat, amelyre rá van aggatva ez a szó, hiszen a keret átlagéletkora 22,3 míg a Puskás Akadémiánál ez a szám 26,2, ami azért lényegesen magasabb. Jelenleg 4 felnőtt és 17 utánpótlás válogatott játékosuk van, ami egyértelműen jelzi a szerepüket a román futballban. Ismét a Puskással vonnék párhuzamot, ahol ketten vannak a felnőtteknél, míg 5-en az utánpótlásban. Az közös a két csapatban, hogy idén mindketten bajnokok lettek, csak azzal a kis, elenyésző különbséggel, hogy a románok az élvonalban, míg Pintérék a másodosztályban ünnepelhettek.
Érdekes, hogy míg felnőtt szinten mennyire elhúzott a Hagi Akadémia, addig korábban az utánpótlás eseményeken azért rendre verték őket magyar csapatok. Valahogy még 16-17 éves korban egálban vagyunk velük, csak aztán a román fiatalok lehetőséget kapnak, míg a magyarok padoznak, pedig (főleg a másodosztályban) azért bőven nem lenne rizikós bevetni a mélyvízbe egy 16 éves fiatalt. Összeségében Haginak nagyon sokat köszönhet az egész román futballtársadalom, hiszen mindamellett, hogy aktív korában játékosként is elképesztő sikerre vezette országát, most neki köszönhető, hogy megindult valami az ottani futballban, valami új, más, ami eddig nem volt, egy olyan kezdeményezés, amit érdemes lenne másolni, követni, amivel talán mi is sikeresebbek lennénk.
