1996-ban kezdődött minden. Ekkor nevezték ki a csapat élére Arsène Wengert, ami általános megdöbbenést keltett. Szó volt akkoriban Terry Vanablesről, Johan Cruyffról is, mint esetleges helyettes, de Wenger neve eléggé idegen volt mindenkinek. Miért pont ő? Miért pont egy japánból érkező fickó lesz Anglia egyik legnagyobb klubjának az edzője? Az 1996-os szezon első meccsén az Ágyúsok egy nehézkes, de kötelező győzelmet arattak a West Ham ellen. Azonban mindezt úgy tették, hogy nyáron menesztették Bruce Rioch-ot, ami szintén meglepő volt. Az Arsenal nem az a csapat, amely évről-évre váltogatja az edzőit, pont hogy ők az állandóságra törekednek.

 Két nappal a meccs után két francia játékos is érkezett. Az egyikük Remi Garde volt, a másik pedig a tinédzser Patrcik Vieira volt. Ekkoriban még szinte senki sem ismerte a francia trénert, aki a japán Nagoya Grampus Eighttől érkezett Londonba. Peter Hill-Wood-az akkori elnök-azonban bízott benne és a következőket mondta az új edző kinevezését követően: Hiszek Arsène Wengerben, úgy gondolom, hogy sikeres lesz és meg fogja tudni valósítani a 21. századi focit Angliában". Hill-Woodnak tökéletesen igaza lett, hiszen a Szigetországban úgy gondolom, hogy az Arsenal játssza a legkombinatívabb futballt. Rövid passzokkal operálnak, nem előre vágjak a játékszert, nem a center megjátszása a taktika legfőbb része, hanem, amolyan Barcelona szerűen szép játékkal a végletekig kijátszani az ellenfelet. Az érkezése előtt gyakran kiszenvedett 1-0-ákkal, gyenge meccsekkel nyertek, azonban Wenger alatt nem voltak ritkák a 4-4-es döntetlenek, vagy éppen 6 gólos győzelmek. A játék pedig a kapu előtti területre szegeződött. Nem voltak többé felívelések, távoli lövések, csupán gyors passzok, Sőt, a távoli kísérletezések gyakorlatilag meg voltak tiltva (nem szó szerint) Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy Wenger csapata elvétve próbálkozik távoli lövésekkel, ezt Elneny is megerősítette, aki panaszkodott, hogy itt nem kísérletezhet annyit távolról. 

Újító, forradalmi, észszerű

Nekem ez a három szó ugrik be először, ha Wengerről van szó. Kinevezését követően nem volt rest és nagyon okosan költekezett. Sikerült szerződtetni olyan fiatalokat, mint Patrick Vieira, Emmanuel Petit, Marc Overmans, vagy éppen Nicolas Anelka. Vieira az első meccsén csereként játszott a Sheffield Wednesday ellen. A beállását követően a csapat játéka nagyon megváltozott. Sokkal gyorsabb lett a tempó, ami a gallnak volt köszönhető. Wenger egyik legfőbb erénye, hogy tökéletesen vegyíti a tapasztalt játékosokat és a fiatalokat. Az 1997/98-as szezonban (talán ennek köszönhetően is) sikerült duplázni, csakúgy, mint 2000/01-ben. Számtalan újítást vezetett be, amik korábban nem voltak jellemzőek. Új erőt adott Tony Adamsnek, vagy éppen Ray Parlournak is. Megváltoztatta a játékosok életmódját, étkezését, ami akármilyen furcsán is hangzik, de a futballban nagyon fontos dolog. Különösen nagy hangsúlyt fektetett az izomzat építésére, olyan gyakorlatokat vezetett be, amik segítették a fizikális fejlődést. Az angol játékosok gyakran egészségtelenül étkeztek, ezen is reformált és ösztönözte fiait, hogy egyenek egészségesen (halat, zöldségeket stb.). 

Az új gyakorlatokhoz és a másfajta edzésmódszerekhez természetesen szükség volt egy modernebb, jobb edzőkomplexumra. A London Colney 1999 októberében nyílt meg és 10 millió fontba került. A csapat ezt Nicolas Anelka eladásából fedezte (Anelka a Real Madridhoz szerződött). A létesítmény 2003-tól-2012-ig az angol válogatott edzőkomplexumaként is szolgált, ami jól mutatja a felszereltségét. 

Wenger "uralkodását" 3 különböző fejezetre lehet bontani:

1. A Highbury-korszak:

2. 

Egy évtizedig tartott és elképesztő sikeresnek mondható. 3 bajnoki cím, 4 FA Kupa és 3 egyéb döntő (köztük a régóta várt szereplés a Bajnokok Ligája döntőjében). Azt se felejtsük el, hogy volt még 5  második helyük is a PL-ben. Talán a 2002-2004 volt az a két év, amikor a csapat kihozhatott volna többet is magából, de utána egy máig megismételhetetlen sorozat következett. A 2004-es szezonban az Arsenal mind a 38 meccsét megnyerte, azaz veretlenül zsebelte be a Premier League bajnoki címét. 2004 áprilisában a BL-ben aztán jött a Chelsea csapata és nagy megdöbbenésre 2-1-re kiütötte az Ágyúsokat a legrangosabb európai kupasorozatból. Az első "korszak" úgy gondolom, hogy felejthetetlenre sikeredett. Legendák születtek, emlékezetesebbnél emlékezetesebb meccsek voltak és számos szurkoló ekkor imádta meg nem csak az Arsenalt, hanem magát a focit is. 

2. Az Emirates korszak:

Ahogy említettem egyre többen kezdték meg imádni a csapatot és a Highbury már nem volt elég nagy és elég modern az Arsenalhoz, így új stadion kellett, a régi közelében. Ehhez azonban pénzre is szükség van, sőt, rengeteg pénzre. Így nem volt mit tenni, a csapat elkezdte eladni a legjobbjait. Nem láthattuk többet küzdeni Vieirát, nem láthattuk többé varázsolni Ljungberget és Petitet sem. Cserébe olyan "sztárigazolások" érkeztek, mint Fabianski, Eduardo vagy éppen Alex Song. Wenger belement a vezetők döntésébe és a csapat filozófiája is megváltozott. Most már nem a világ legjobbjai jöttek, hanem a világ legjobbjai mentek. Ha valaki jól teljesített, akkor azonnal elvitte egy nagy csapat, így azonban lehetetlen volt olyan eredményeket elérni, amelyek az első korszakban voltak. Rengeteg fiatal érkezett, ám nem mindenkiből lett világklasszis. Ez alól épp kivétel Fábregas, aki az Arsenalnál nőtt fel gyakorlatilag és itt lett elismert labdarúgó. Nagyon sok mindent köszönhet a csapatnak és Wengernek, de az azért szemét húzás volt tőle, hogy egy barcelonai kitérővel a Chelseahez ment. Theo Walcott is ekkoriban került a gárdához, de ő meg még mindig az örök tehetség státuszában mozog. Hol jól játszik, hol fél évig észrevehetetlen. Most éppen jó formában van, de mikor hogy. Sérülések is persze hátráltatják, de akkor is, több potenciált láttak benne anno, de legalább nem lett akkora bukta, mint, például Senderos, vagy Bendtner vagy az örök sérült Abou Diaby. Korábban ilyen kaliberű játékosok még csak álmukban sem viselhették volna a piros-fehér mezt, ebben a korszakban azonban (sajnos) a keret nagyját ilyen kaliberű spílerek alkották. Ez csak az egyik gond volt és akkor még nem is beszéltem a vetélytársak felemelkedéséről. A Chelseanél Roman Abramovich lett a tulaj és a csapat elkezdett szárnyalni, a Cityből pedig nagy csapat lett, hála Mansour sejknek.  A csapat szurkolói egyre dühösebbek lettek, az eredmények pedig egyre rosszabbak lettek. Az egész odáig fajult, hogy 2011 augusztusában a United 8-2-re gázolta el Wengeréket ,amit a szurkolók máig nem tudnak megemészteni. A védelem valami katasztrófa volt. Egy Carl Jenkinson, egy Johan Djourou vagy épp egy Armand Traore mit keres egy ilyen szintű csapatban? Az egyik, hogy tapasztalatlanok voltak, ami nem is gond, de egyikük sem üti meg még a West Ham szintjét sem (ezzel nem a West Hamet akarom leírni). 

3. Pénz állt a házhoz

A legtöbb szakíró és szurkoló azt sérelmezte, hogy a csapat nem igazol sztárokat. Avagy, ha kinevel klasszisokat, akkor őket pedig eladja (nem, itt nem Bendtner eladásáról beszélek, de még csak Diaby értékesítéséről sem). A stadionra felvett hitelt végre kifizette a csapat és jöhettek a sztárok és az eszement összegek. 2013-ban érkezett Mesut Özil, 42.3 millió fontért, amolyan első fecskeként. Az ő teljesítményével az a baj, hogy tud világklasszis szinten is játszani, máskor pedig mintha magasról szarna bele az egészbe. Lézeng a pályán, kedvtelen, unott képet vág, stb. De mondom, ha kedve van, akkor klasszis, olyan labdákat osztogat, mint senki más a csapatből. A következő üdvöske Alexis Sánchez volt, Egy játékos a Realból, egy a Barcából, jól hangzik nem? Alexis teljesítménye is ingadozó, de szerintem ő az egyik legveszélyesebb a csapatban. Ezzel a két igazolással a csapat véleményem szerinem meg akarta mutatni, hogy ’igenis visszatértünk és a legjobbakat is képesek vagyunk kizsákmányolni’. Az eredmények azonban továbbra sem jöttek. Jó, két FA Kupát sikerült nyerni, de az igazi áttörés még várat magára. A másik, hogy hiába van pénz, ha nem sikerül azt jól elkölteni. Évekig középhátvéd problémák voltak, mégse jött a hátsó alakzatba játékos. A középppályán tele van a csapat varázslókkal, labdabűvészekkel, de egy igazi romboló, brusztoló, valódi harcos mégse érkezett. Elől pedig évek óta Giroud szenved a védőkkel, társak nélkül. Mostanra ezek a gondok némiképpen javultak, hiszen hátulra jött Holding és Mustafi is, középre Elneny, előre pedig Lucas Perez. 

A csapatnál eltöltött 20 évét kétfelé is lehetne bontani. Az első 10 évben 566 meccset játszottak, ebből 327 alkalommal örülhetett Wenger, és 1022 gólt is sikerült szerezni. A második tíz évben 563 meccs/320 győzelem és 1064 kapott gól a mérleg. Ezek a számok viszonylag hasonlóak, ám a trófeák száma nagyon eltérő, A második 10 évben már egy FA Kupa vagy egy negyeddöntő is öröm volt, ám az elsőben megszokott volt a PL győzelem, ami mostanában nem jöt össze. 

Siker, Kudarc, Csodálatos játékosok, Átlagos játékosok, Régi stadion, Új stadion, Sok dolog volt ebben a 20 évben. Ismeretlenként jött, de minden bizonnyal legendaként fog távozni az Arsenaltól Wenger, aki sokak kedvence, sokan utálják, de egy bizonyos. Valamit tud, ha 20 éven keresztül a világ élvonalában dolgozott.

 Források: Goal.com: Thanks for everything, Arsene! Wenger Arsenal's greatest ever manager

               ESPN.com: Arsene Wenger's 20-year early success at Arsenal excuses his years  of failure