Wales-Oroszország; a gólok elemzése

Wales-Oroszország; a gólok elemzése

Wales-Oroszország; a gólok elemzése

A Wales-Oroszország mérkőzés létfontosságú volt. A walesi csapatnak nyernie kelet, ha első akart lenni a csoportban, az oroszok pedig egy vereséggel csomagolhattak volna. Így is lett, hisz Baleék nagyon meggyőző teljesítménnyel 3-0-ára legyőzték az orosz csapatot. 

A gólok

wal-rus_1_gol_1_kep.jpgAz első gól előtti szituációnál járunk. Labdát tudnak szerezni a walesiek és a labdával Joe Allen fordulhat, aki tudjuk pontosan milyen jó passzoló, harcias, igazi brit labdarúgó. Glushakov jön ki egyedül rá zárni, pedig ha megnézzük, akkor Ignasevich is kijöhetne a védelmi vonalból, mert Vokes-re elég lenne egy védő is. Látszódik, hogy Bale mennyire kéri a labdát, feltett kezekkel, szinte könyörög a lasztiért. De Allen őt nem veszi észre, helyette Ramseyt indítja meg, aki a válogatottban idén több meccsen játszott, mint az Arsenalba. Jó ötlet kiugratni az újdonsült szőke játékost, hiszen ő sokkalta gyorsabb mint, a kicsit öregecske Smolnikov.

wal-rom_1_gol_2_kep.jpgItt már megtörtént a passz és be is karikáztam, hogy mennyire el van tolódva az orosz védelem. Szegény Vokest 4 játékost fogja, bezzeg Balet senki sem, így ő továbbra is tök üresen van, csak észre kéne venni. Itt már Ramsey sikeresen lerázta az orosz védőket, akik Vokes őrzésével voltak nagyon elfoglalva. A végkifejlett nem látszódik, pedig Ramsey gyönyörűen löbböli át  labdát Akinfejev felett. Ha a védelem nem lett volna ennyire szervezetlen, akkor könnyen meg lehetett volna akadályozni ezt a gólt. Nem így történt, vezetnek a Walesiek!

 

A 2. gól

wal-rus_2_gol_1_kep.jpgIsmét kontrából jöhetnek a walesiek. Gareth Balehoz került a laszti, akit senki nem fogott. Kokorinék itt is háromszögben védekeztek, senkit sem fogva. Vokes van legelől, hisz ő a csatár Bale mellett, de a Real klasszisa hátrajött labdát szerezni, ami jó döntés volt nagyon. Már odaírtam Neil Taylor nevét, aki mint a gyorsvonat úgy robogott fel a szélen, úgy, hogy egy orosz figyelmét sem keltette fel. 

wal-rus_2_gol_2_kep.jpgPár másodperccel odébb járunk. Ahogy mondtam, Neil Taylor sebessége valami elképesztő volt, nagyon gyorsan felért a támadással, de Smolnikovék továbbra sem figyelnek rá, inkább bent tömörülnek abban a reményben, hogy 3-an talán el tudják venni Baletől a labdát. Smolnikovnak kéne kint helyezkednie és semmi gond nem lenne, vagy esetleg a visszazáró Kokorin is oldalra nézhetne, hogy nem érkezik-e valaki. Taylor tökéletesen csinálja, hisz egy szélső védőnek az a feladata, hogy a támadásépítéseket segítse és ezt ő tökéletesen csinálja. Az akció vége az lesz, hogy Neil Taylor behelyezi a kimozduló Akinfejev kapujába a labdát, ezzel pontot tesz az i-re. Ezt a sprintet levágni nem kis teljesítmény volt, megérdemelte a gólt.

 

A 3. gól

wal-rus_3_gol_1_kep.jpgAz első félidőben teljesen szétestek az oroszok, a másodikban egy fokkal jobban tartották magukat. Itt látszódik, hogy szinte tök szimmetrikus a walesi támadók és az orosz védők helyezkedése. Nem nyitnak ki, inkább hátrálnak azt oroszok, ami végzetes hiba, hisz ha Kombarov kijönne a vonalból és elkövetne egy taktikai szabálytalanságot mindjárt megúszhatták volna a gólt. Gunter passzolt az egész meccsen remekül játszó Ramseynak aki, vezethette a labdát Ignasevichre. A gólszerző Bale még nagyon hátul van, de ez érthető, hisz ő a második vonalból fog érkezni. Vokes jól csinálja, hogy leköti a védők figyelmét, ezzel helyet követelve az érkező Balenek. wal-rius_3_gol_3_kep.jpg4 másodperc alatt Bale már megérkezett a kép középpontjába, de szokás szerint a középre tömörülő védők figyelmét nem kelti fel. Kísértetiesen hasonlít a gól Neil Taylor góljához, ő is a szélen robogva érkezett meg a támadással. Ramsey egy nagyszerű ütempasszal kijátssza Balenek, aki külivel elpasszolja a kiszolgáltatott Akinfejev mellett. Tipikus hiba az oroszoknál, hogy nem zárják a széleket nem védik, csak középen tömörülnek. Ez elsősorban a gyenge szélsővédőknek köszönhető, 3-ból 2 gól rajtuk ment el. Nem csak a gól ment el, hanem az Eb is, talán majd rendezőként többre viszik...

Románia-Albánia a gól elemzése

Románia-Albánia a gól elemzése

Románia-Albánia a gól elemzése

rom-alb_1_gol_1_kep.jpgAz első gól a 43. percben esett. Az albánok érdekes nevű játékosa Lila dobta be a labdát. Már itt az első hiba, hiszen a román védő Matel nem jön ki Memushajra, aki teljesen szabadon kaphatta a labdát. Azért hozzá kell tenni, 
hogy ez gyorsan zajlott le, nem sok ideje maradt Matelnek reagálni. Preperita nem figyeli a beinduló Sadikut aki később a gól szerzője lett. Sapunaru is senkit nem fog, a védők is egy vonalban helyezkednek, ami már rég rossz. 

rom-alb_1_gol_2_kep.jpgItt már ugrottunk, hisz Memushaj már megkapta a labdát és be is tudta adni Matel mellett. Tatarusanu végig a labdát nézi, ami jó hisz a kapusnak végig a labdán kell lennie a tekintetének, de a "román óriás" borzalmasan helyezkedik és nagyon ütemtelenül mozdul ki. A két hátvéd Chiriches és Sapunaru is inkább egymást zavarja, mind sem a gólszerző Sadikut, aki át tudja fejelni úgy a labdát, hogy sem Tatarusanu sem a védeni igyekvő Chiriches sem tud menteni. Ez volt Albánia történetének az első gólja, nagyon emlékezetes volt annyi bizonyos. Ebből akár továbbjutás is lehet, erre még 3 napot kell várniuk és kiderül mi lesz velük.

 

A gólszerzőről:

armando_sadiku.jpg

Armando Sadiku 25 éves csatár, aki Svájcban, a Lugano csapatában játszik. A félig görög származású játékosnak az egész meccsen egyetlen egy lehetősége volt, ami nem elég, hogy kaput talált, de be is talált a hálóba. Összesen 19 passza volt, ebből 11 volt pontos, 58 passzpontossággal passzolt, ami ezen a szinten nagyon gyenge, de neki nem is ez a dolga. 5 légi párbaja volt, ezek közül egyet nyert meg. Végül pedig 2 szabálytalanságot követett el, ami nem sok. Összességében a gólján kívül nem volt kiemelkedő, de, hogy egy szörnyen elcsépelt mondással éljek, a csatár feladata a góllövés.

 

Bale: Hamburgerek és chipsek segítettek túltenni magamat az angolok elleni vereségen

Bale: Hamburgerek és chipsek segítettek túltenni magamat az angolok elleni vereségen

Bale: Hamburgerek és chipsek segítettek túltenni magamat az angolok elleni vereségen

bale.jpgAhogy tudni lehet Anglia egy késői Sturridge góllal megfordította a Wales elleni meccs eredményét és ez annyira rosszul esett Gareth Balenek, hogy az aznapi menüje hamburger, chips és nutellás palacsinta volt. Állítása szerint a gyorskajáktól sokkal jobban érezte magát a mérkőzés után. A walesi csapat még az ő szabadjával szerezte meg a vezetést (egyébként ez volt a második szabadrúgás gólja az idei Eb-n) de a "szupercseréknek" köszönhetően Vardy és Sturridge megfordította a meccset. 

"Sturridge utolsó perces gólja nagy csapás volt Walesnek. A mérkőzés után nagyon csalódottak voltunk, főleg, hogy ilyen módon kaptunk ki. Utána nagyon fájt ez nekünk. Másnap eldöntöttük, hogy csoportosan fogunk menni ebédelni. Nagyon jó étterem volt a hotelben, de mi nem ezt választottuk. A hamburger és a chips segített túltenni az egészen. Szükségünk volt egy kis változatosságra, ez segített nekünk és fel is dobta a kedvünket. Finom desszertünk volt. Én palacsintát ettem nutellával. Nem tudom mit fogunk enni, ha megverjük az oroszokat, de biztos valami finomat. ,,

 

Walesnek győznie kell, ha tovább akar jutni a csoportból. Az első meccsükön nyerni tudtak a szlovákok ellen, azonban az angolok elleni vereség miatt létfontosságú lenne a győzelem a nem túl erős orosz válogatott ellen. 

"Szoros a kapcsolatunk csapaton belül, sokat nevetünk. Volt egy kis csalódottság, de az a fontos, hogy megpróbáljuk tartani ezt a jó hangulatot és azt kell mondanom, hogy most már minden a legnagyobb rendben van. Teljesen normális, hogy az egész ország mögöttünk van. Megpróbáljuk megragadni az alkalmat, hogy továbbjussunk. ,,

A walesiek legközelebb hétfőn fognak játszani, akkor az utolsó csoportmeccsüket az oroszok ellen.

Kíváncsian várom milyen hatása van a gyorskajának, ha jó lehet én is kipróbálom...

 

 

Interjú Koppányi Gergellyel

Interjú Koppányi Gergellyel

Interjú Koppányi Gergellyel

koppanyi_gergely.jpg

1.Honnan jött az oldalad neve? Szójáték vagy Kompany a kedvenc futballistád?

Nem, igazából Kompany játékát bírom, de nem innen adódik ez a név, hanem én nagyon szeretem a futball játékokat konzolon, meg régen PC-n játszottam ezzel a Pro Evolution Soccerrel (PES) és ott meg lehet csinálni magadat, ilyen karriermódot lehet csinálni és ott be lehet állítani karriermódként saját magadat. Meg csinálhatod az arcodat meg stb. Ezt én már úgy 8-10 éve elkezdetem és ott, ugye ha nálad van a labda, akkor ki kell választanod egy nevet, ami előre be van építve a játékba. Az én vezetéknevemhez a Kompany név hasonlít a legjobban és akkor mindig azt választottam ki magamnak. Amikor elkezdtem blogolni és választani kellett egy nicknevet akkor gondoltam, hogy legyen ez. De körülbelül ennyi a sztori. Nem gondoltam, hogy ennek nagyobb kifutása lesz. 

  1. Ki a kedvenc focistád és miért?

Gyerekkoromban nekem Luis Figo volt a legnagyobb Isten, oda senki nem tud felérni. Nyilván az átigazolása körötti körülményeket felnőtt fejjel máshogyan értékelem, mint gyerekként, ugye amikor 2000-ben átigazolt a Barcából a Realba. Nagyon megtetszett a 2000-es Európa-bajnokságon a játéka és ezért lett ő a nagy kedvenc. A jelenlegiek közül pedig Marcelo az, akinek a stílusa nagyon közel áll az én futballszemléletemhez. Már amikor éppen nem színészkedik, mert azt nagyon nem szeretem

  1. Mióta szimpatizálsz a Királyi Gárdával?

1998 óta ó, mert akkor épp a Bajnokok Ligájában szerepeltek egész jól. Én akkor 12 éves voltam, semmi extra történet, valószínűleg minden magyar kisgyerek, aki szereti a focit úgy választ kedvenc csapatot, hogy megtetszik neki valamiért/valakiért a csapat játéka. Nekem ez akkor a Realé volt. de nálam ez így marad az idők végezetéig. 

 

  1. Kicsit elkanyarodva, ugye az Európa-bajnokság meccsei előtt hallani lehet téged, ha ezt szabad tudni, akkor hogyan jött a megkeresés a közmédiától?

Ez úgy jött, hogy a szerkesztők olvasták a korábbi bogbejegyzéseimet, internetes elemzéseimet, illetve ugye a könyvemnek is, úgy ahogy híre ment és az EB előtt volt egy Irány az EB! című magazinműsor csütörtökönként ment 10 héten keresztül. Ott már pedzegették, hogy szeretnék azt a koncepciót megvalósítani, hogy nem csak volt futballisták, hanem újságírók, szakírók is legyenek benn a stúdióban. Volt ebben az Irány az Eb! magazinban több újságíró benn és közülük választottak ki hármat-négyet és szerencsére én is köztük voltam. 

  1. Ha már itt tartunk, lehet esetleg tudni, hogy más csatornáknál is akarják-e ezt?

Őszintén szólva én erről semmit nem tudok. A közmédiában volt már egy ilyen próbálkozás a 2010-es Vb-n, nekem már akkor is nagyon tetszett, pedig akkor még tényleg alig bloggoltam. Aztán valahogy ez elsikkadt. Azt tudom, hogy vannak például kifejezetten olyan szerkesztőségek, akik úgy gondolkoznak, hogy akik nem futballoznak, nem szagolták az öltöző légkörét, azok nem tűnnek olyan hitelesnek, ezért maradnak annál a vonalnál, hogy volt futballistákat hívnak meg. Én személy szerint nagyon üdvözlöm azt a döntést, hogy másokat is bevonnak ezekbe az értékelésekbe. 

  1. Visszatérve az Eb-re, az idei az egyik legalacsonyabb gólátlagú Európa-bajnokság. Szerinted ennek mi lehet az oka?

Ennek az lehet az oka, hogy most egy ilyen időszak van. Valószínűleg az a magyarázata, hogy a futball az ciklikus taktikai szempontból is. Amikor van egy olyan időszak, hogy a nagyon támadó futball van felszálló ágban (mint például a 2000-es évek eleje, vagy a 2010, 2012-es világesemények) Ezek a ciklusok 4-5 éves ciklusokra bonthatók nagyjából, nyilván nem pontosan csak hozzávetőlegesen. Amikor a támadó futballnak van egy újjászületése, akkor arra mindig igyekeznek kitalálni valami olyan stratégiát, ami ezt ellehetetleníti. Ezt törvényszerűen előbb vagy utóbb meglelik. Amikor ezt megtalálják, akkor jön a védekező futballnak a korszaka. Láthattuk, hogy 1998-ban és 2000-ben a támadófoci volt, 2004-ben jött a görög EB győzelem, ami nagyon szilárd védekezésen alapult. 2008-ban 2010-ben a spanyol uralom, ami a labdabirtokláson, támadáson alapult. Ahogy a tiki-taka ellenszerét megtalálták jött megint a védekezés, mind a klub mind a válogatott fociban egyaránt. Így nyerhetett Bl-t az Inter, meg most is láthatjuk így lehet kivédekezni igazán nagy csapatokat is. 

  1. Ez összefüggésbe hozható a Leicester sikerével és az Atlético stílusával?

 Nagyon jó példákat mondtál! Nem tudjuk a Leicester sikere meddig fut ki, eddig egy jó idényük van, ez tényleg csodálatos, de kellett ehhez az is, hogy az összes nagy csapat betlizzen. A United nem tudott semmit se csinálni, a City nagyon halovány volt, a Chelseanél megbuktatták Mourinhot, az Arsenal az mindig elbénázza.

Mondjuk az Atlético sokkal jobb példa erre. Kiverték a Bayernt, a Barcelonát és most már Simeone 3-4 éve ugyan azzal a stílussal ér el nagyon jó eredményeket. 

8.Szerinted az Izlandiak meddig mehetnek, mire vihetik az idei Európa-bajnokságon?

Cristiano Ronaldo azt mondta, hogy milyen kiscsapatként viselkedtek, meg hogy nem akartak támadni, na, most könyörgöm, 300 ezres népességű országról van szó. Az is egy isteni csoda, hogy a portugálok ellen ilyen jó eredményt értek el. Ez nem csak véletlen, hanem tökéletesen olvassák a keretüket. Pontosan tudják, hogy ők miben a legjobbak. Nem fognak esztelenül előre rohangálni, hanem szigorúan fognak védekezni, párharcokat keresni, annak a legnagyobb százalékait megnyerni. Szerintem, ha ők már 2-3 pontot összeszednek a csoportban, akkor sem lesznek elégedetlenek. Máskérdés, ha ma egy jó eredményt elérnek, mondjuk, ha megvernek minket, akkor már tovább is jutottak. Onnantól kezdve nekik minden jutalomjáték. Nyilván azt azért nem várom, hogy 4 közé fognak jutni, de ha még egy jó meccset lejátszanak a portugálok ellen, akkor nekik már tényleg minden jutalom. 

...Az Izlandi keret se olyan gyenge, játszanak Angliában, Top bajnokságokban

...Pont ez az! Az izlandi utánpótlásreform azzal kezdődött, hogy csarnokokat építettek, mivel nagyon rossz a klímájuk. Ezekben a csarnokokban kicsit kellemesebb a klíma, ami kedvez a játékosoknak. Utána az edzőképzést is megreformálták. Azt mondják 16-17 éves korig nagyon jó ott a képzés, utána viszont a saját bajnokságuk nem olyan erős, hogy tudjanak fejlődni. Azért a keret teljes egészében külföldön játszik, ráadásul nem egy játékos top bajnokságban játszik. Ez számomra tényleg egy kisebb csoda, hogy egy ilyen kis lakosságszámú ország ide is eljuthat. 

9.Szerinted ki lehet az Eb végső esélyese és miért?

Igazából nem lehet ezzel túl nagyot vallani, 3 csapat van, akiket előzetesen befutónak lehetett tippelni. Spanyol, francia, német ez a három csapat. Az első 2 kör alapján a franciák nem meggyőzőek, de ez bőven változhat, a németek szintén, eddig, akik saját magukhoz képest ön azonos futballt mutatnak és hatékonyak, azok a spanyolok és az olaszok. De ennek a tornának az a sajátossága, hogy  hatványozottan igaz, hogy majd az egyenes kieséses szakaszban fog elkezdődni.

10. Anglia mire viheti szerinted a fiatalokkal?

Nekem már a 2014-es Világbajnokságon is tetszettek az angolok, de tőlem ez a brit stílus halálosan távol áll. De ők már nem azt a hagyományos brit focit játsszák, mint mondjuk 10-12 évvel ez előtt. Szerintem ezek a játékosok már sokkal pengésebbek. Kane sem az a tipikus angol csatár, Dele Alli sem az a tipikus brit futballista, Steerling szintén, tehát ők inkább ilyen kontinentális játékosok nem tipikus angolok. Játékoskeret szempontjából szerintem simán benne lehetnek  legjobb 4-ben, az a kérdés, hogy mennyire hagyományosan bénák, az első két kör alapján ezt nem tudják levetni magukról. 

 

11. Nyáron hagyományosan sokat költenek a csapatok, idén nyáron szerinted ki fogja a legtöbbet költeni?

Guardiola ott van a Citynél, ahol van egy öregecskedő keret, ott szerintem fognak bankot robbantani, a Madridnál kérdéses, hogy ez az eltiltó ítélet jogerős lesz-e, mert ha igen, akkor nem igazolhatnak, ha nem akkor ott mindig hagyományosan sokat költenek. United Mourinhoval is lehet fog, talán a PSG is fog sokat költeni Ibra távozása miatt.

12. Ha már a Unitednél tartunk Mourinho nem túlságosan támaszkodik a fiatalokra, szerinted most hogy lesz?

Rashfordnak meghosszabbították a szerződését, ez egy jó jel. Vele lehet számolni fog, Igazából én azt várom, amit tőle várni lehet. Mindenki beáll a sorba és jövőre jó lesz a United, más kérdés hosszútávon mennyire életképes, hiszen 2 év után hagyományosan megbolondul Mourinho aztán ki tudja mi lesz...

13. Az utolsó kérdés az lenne, hogy szerinted egy jól sikerült Eb után melyik játékos fog nagy, vagy nagyobb csapathoz kerülni?

 Nekem Nagy Ádám játéka, ami tényleg csodálatos. Annyira éredten játszik, ahhoz képest, hogy csak 21 éves, nagyon játékinteligens focista. Fiola Attila is meg fogja kapni a lehetőséget, bár a sérülése közbeszólhat, illetvNem tudom, hogy nagyobb csapathoz kell-e kerülni. én már az Eb előtt is azt mondta, hogy el kéne kezdeni azt, hogy top bajnokságok kis és középcsapataiban alapemberek legyenek a  játékosaink. Szerintem ez már egy óriási előre lépése Kádárt és Kleinheislert mondanám még. Ez a 3-4 játékos kezdheti meg jobb csapatban a következő szezont. 

 

Ha már Nagynál tartunk, hallani lehetett a Bologna, Benfica és a Braga érdeklődéséről is. Te melyik csapatban képzelnéd el leginkább?

Szerintem a portugál bajnokság jó lenne neki. Az olaszoktól féltem, ott sok légiós megég. Az olasz keretek nagyon felduzzasztott létszámúak, oda bekerülni légiósként rohadt nehéz, ráadásul az a futball, amiben Nagy Ádám jó az nem az olasz stílus. A kreativitás szempontjából sokkal jobb lenne neki a Benfica. vagy a portugál bajnokság

 

Belgium-Írország Az első gól elemzése

Belgium-Írország Az első gól elemzése

Belgium-Írország Az első gól elemzése

1_gol_1_pont.jpgAz első gólnál járunk. Az első fontos pont, hogy de Bruyne túljut egy védőn és, hogy meg tud nyerni egy kulcsfontosságú párharcot. Ez azért is érdekes, mert az írek stílusa pont a fizikai előnyökre épít, de valószínű De Bruyne is megedződött a Premier Leagueben. Miután túljutott a védőn hatalmas üres hely tátong előtte. Látható, hogy a védelem meg van bontva, hiszen Whelan érkezik a túloldalt, pedig ő középpályás. Több opciója is lehetett volna De Bruynenek.

1_gol_2_pont.jpgCarrasco a mozgásával elvitte O'Sheat is, ezzel helyet teremtve a később érkező Lukakunak. Whelan már most borzasztóan helyezkedik, hiszen az ég egyadta világon senkit nem fog. Visszatéerve Carrascohez zseniális amit csinált, hiszen a mozgásával nemcsak O'Sheat vitte el, hanem Colemant is is ezzel helyet teremtve a második hullámban érkező Lukakunak.

1_gol_3_kep.jpgEz már a végkifejlett. Whelan végre visszaért Ward helyére, de látszódik, hogy ő nem hátvéd, hiszen borzalmasan helyezkedik. O'Shea még próbálja menteni a menthetőt, de hiába csúszik be a Lukaku által leadott lövés elé, a belga olyan tökéletesen tekerte el a labdát, hogy sem ő, sem Randolph nem tud hárítani.

Az egész egy megnyert párharcból indult....

 

Real Madrid-Atlético, avagy a BL döntő két csapatának elemzése

Real Madrid-Atlético, avagy a BL döntő két csapatának elemzése

Real Madrid-Atlético, avagy a BL döntő két csapatának elemzése

Eljött a várva várt pillanat! Erre vártunk egészen szeptember, sőt egészen a selejtezők óta. Ezért néztük a sok-sok izgalmasabbnál-izgalmasabb csoportmeccset, nyolcaddöntőt, elődöntőt. Most eljött a klubcsapatok legfontosabb sorozatának a döntője, a Bajnokok Ligája fináléja!

EZ AZ ÉN SZEMÉLYES VÉLEMÉNYEM, MINDENKIÉ MÁS, CSAK LEÍROM, HOGY ÉN MIT GONDOLOK!

 

Idén két spanyol gigász fog küzdeni az elsőségért, a Real Madrireal-atleti.jpgd az Atlético Madrid ellen. 2014-ben már találkoztak, akkor egy borzasztóan kiélezett, izgalmas és fordulatos meccsen végül a Real nyert 4-1-re. De azóta sok minden megváltozott, most nézzük meg a lehetséges kezdőket és eldöntve az egyes csapatrészek között melyik fél győzedelmeskedne.

 

A kapusok:

Ez talán a legfontosabb poszt. Nem a kapusok a legnagyobb sztárok, de mind a két kapus kivételes tehetség, nagyon nagy formában vannak mind a ketten és én, mint kapus példaképként tekintek rájuk

Keylor Navas:

navas.jpg

A 29 éves Costa ricai hálóőr a 2014-es VB-n robbant be a köztudatba és ekkor került

 

a Realhoz. Sokáig a Blancók De Geát akarták szerződtetni első számú kapusnak, de az utolsó pillanatban nem valósult meg a transzfer. Nagyon jól jártak Navassal így utólag visszanézve. Mind a 10 meccset végigjátszotta és nem kapott gólt (!). Pedig védett a PSG, City és a Róma ellen is, de ezeken a meccseken is meg tudta védeni a hálóját a góltól. Elképesztő védéseket mutatott be az idény során, olyan látványosan védett, hogy élmény nézni. Lábbal is erős, fejben is, egy komplett kapusról van szó a személyében. Talán a rögzített helyzeteknél kicsit, de ez szinte minden kapusnál problémás ügy. 

 jan_oblak.jpg

Jan Oblak a fiatalabb generációt képviseli, ő csak 23 éves még, ami kapusoknál borzasztó fiatalnak számít. Bőven van még ideje fejlődni, de már most is világszinten teljesít az Atléti kapujában.  Mindössze 17 évesen került a Benficához és a 2013/2014-es idényben ő is részese volt a csapat hazai triplázásának. Ezek után a La Liga történetének legdrágább kapusa lett a maga 17 millió eurójával. Sokáig úgy nézet ki nem szolgája ezt meg, kissé nehézkes volt a beilleszkedése gondolom, vagy megszokni a spanyol légkört. Azonban ebben az idényben elnyerte a Zamora díjat, amit a legkevesebb kapott gólt kapó kapus szokott kapni. Ebben a szezonban mindösszesen 18 gólt kapott a ligában és a BL-ben csak 7-et.

 

 

Összegzés: Navas mellett szól, hogy sokkal tapasztaltabb, bravúrkapus, jól irányítja a védelmet. Ellenben a kimozdulásoknál nem túl magabiztos, talán csak ebben látom a gyengeségét. Oblak mellett szól az elképesztő nyugodtsága, a reflexei, a távoli lövések hatástalanítása. A gyengeségei a láb munka, van mit még fejlődnie lábbal, de azt túlzás mondani, hogy "ügyetlen" lenne, de Navas lábbal magabiztosabb. 

Itt én NAVAST hozom ki győztesnek, de Oblak is fantasztikus kapus, nem sokkal jobb nála a Real portása. 

Real-Atlético 1-0

 

A védők:

vedok.jpg

Mivel Varane megsérült, így kénytelen lesz kihagyni nemcsak a döntőt, hanem az EB-t is. Ez nagy veszteség lesz mind a Realnak mind a válogatottnak. A mai meccsen őt Pepe pótolhatja, aki azért öregebb és sokkal veszélyesebb a saját csapatára. A balhátvéd minden bizonnyal Marcelo lesz, aki magabiztosan zakatol a széleken, segítve a madridiak támadásépítéseit. A másik szélső kérdéses. Carvajal és Danilo a két lehetőség. A spanyol 7-szer játszott a BL-ben, míg a Portotól érkező brazil 6-szor. Én szerintem Carvajal fog kezdeni, ő a magabiztosabb játékos a szememben. 

Az Atléinél a két uruguayi beton biztos pont a védelemben. Jól összeszokottak és nagyon magabiztosak. Így a Godin-Giménez védőpáros az egyik legjobb a világon szerintem. A balhátvéd Filipe Luís, ez nem kérdés, hisz az 5 európai bajnokság játékosai közül ő szerezte a legtöbb labdát vissza. A Chelsatleti_vedok.jpgea-nél megbukott, itt ismét az egyik legjobb. A másik szélen a számomra nem annyira meggyőző Juanfran fog menetelni, aki azért már a válogatottban is játszott, de nekem valahogy mégsem annyira biztos pont. 

Összegzés: Varane kiesésével meggyengült a Real védelme, ami még baj lehet, az Atlético két uruguayi kulcsembere nagyon magabiztos, csak úgy mint, Filipe Luís. Ebben a szegmensben az ATLÉTICO MADRDID kerekedik felül ellenfelén. 

 

 

 

Középpályások:

 

A Realnál a három középpályás Modric-Kroos-Casemiro. James és Isco kicsit kiszorult a kezdőből. Alig játszott James 10-20 perceket, pedig akkora dirrel-durral érkezett, hogy már rossz volt nézni. Isco is játszik, nem arról van szó, de csak csereként. Idén összesen 3 gól 2 gólpassz a mérlege, ami nagyon kevés. Így marad a Modric-Kroos-Casemiro hármas, ami nagyon bevált Zidane-nak. kozeppalyasok.jpg

Az Atlétinél a két védekező középpályás az Gabi és Augusto Fernández lesz. Gabi a közönség kedvence, csapatkapitány, kész irányító játékos, semmi kétség felőle, hogy ott a helye a csapatban. Azonban Augusto helyett én inkább a fiatal, de annál tehetségesebb Thomas Partley, aki a BL-ben "csak" négy alkalommal játszott és a La Ligában is atleti_2.jpg13 alkalommal. Kissé előrébb a széleken a valósággal berobbant Saul és Koke kaphat majd szerepet Simeone-tól. Saul a Bayern ellen robbant be, rendkívül tehetséges, fiatal játékos, nagy munkabírással, de ugyan ez elmondható Kokéről is.

Összegzés: Itt nálam a REAL MADRID kerekedig felül, hiszen nagyon összeállt az a középpálya, de borzasztóan jó a másik oldal is. Nem sokkal lett jobb (a saját véleményem) szerint ez a szegmens. 

 

Támadók:

bbc.jpg

Itt a BBC, a retteget, mindenki által ismert nagy hármas fog összecsapni a Torres-Griezmann kettőssel. Nehéz összehasonlítani, hiszen egyik oldalon többen vannak a taktika szerint, de hiába van élete formájában Torres, hogy azt mondjam a másodvirágzását éli és hiába ez Griezmann élete szezonja, nálam itt a BBC győzedelmeskedik.

 

 

Végső összegzés: 3-1 a csapatrészek között a Realnak, én így hoztam ki, mindenki máshogy. Ettől még az Atlético egyáltalán nem esélytelenebb,sőt! Bármi megeshet, hogy Várhidi Pétert is idézzem.torres_and_griezmann.jpg

Én nagyon várom a meccset, gondolom ti is, Este 11 tájékára pedig eldől ki lesz Európa legjobb csapata.

 

De ki is az a Granit Xhaka?

De ki is az a Granit Xhaka?

De ki is az a Granit Xhaka?

Már az utóbbi napokban hallani lehetett, hogy Xhaka az Arsenalt választotta, de már hivatalos és teljesen biztos, hogy az Ágyúsok szerződtették a 'Gladbachtól a svájci válogatott középpályást

xhaka.jpg

Róla mondták:

,,Tipikusan az a játékos aki magában hordozza mindazt ami egy vezető, harcos játékosnak meg kell lennie. Nem mindig hoz jó döntést, de ha hibázik felelősséggel tesz és kijavítja. Ezért van meg minden tulajdonsága ahhoz, hogy kapitány legyen. 

André Schubert, Mönchengladbach edzője

 

 

Granitban minden elszántság és magabiztosság megvan ahhoz, hogy egy nemzetközi szinten is elismert labdarúgó legyen. Mindig a jó irányba tereli a csapatát mentálisan. Úgy érzem az idősebb játékosok is tisztelik őt. Ez úgy gondolom mutatja, hogy milyen intelligens játékosról van szó a személyében. Nem keresi a konfliktusokat, felelősségteljes ember. 

Vladimir Petković, svájci válogatott edzője

 

 

Granit Xhaka egy nagyszerű, fiatal játékos aki már rendelkezik kellő Bundesliga és Bajnokok Ligája tapasztalattal. Nagyon régóta nézzük már őt és megvan benne az a minőség ami segítheti a csapatunkat. Egy sikeres Európa-bajnokságot kívánunk Granitnak és utána várjuk a csapathoz.

Arséne Wenger, az Arsenal edzője 

Xhaka fiatal koráról...
Baselban született és ott is nőtt fel. 10 éves korában kezdett el focizni a helyi csapatban. Már fiatalnak is rendkívül atlétikus és gyors volt. A felnőtteknél pont egy magyar csapat ellen, a Debrecen ellenében mutatkozhatott be és álomszerű volt a debütálása, hiszen gólt is szerzett. A következő évben fel is keltette egy csomó nagy klub figyelmét a játéka, de ő a Mönchengladbach-ot választotta 2012-ben. Egy évvel korábban debütált a válogatottban is, ahol már 41 alkalommal szerepelt. 

xhaka_1.jpg

 

A játékstílusáról...

Xhaka egy igazi box-to-box játékos aki mindent megtesz a csapatáért a pályán és azon kívül is. Agressziv, de tökéletes érzéke van a becsúszásokhoz. Gyakran az ellenfelei fölé emelkedik fizikai adottságaival. A meglátásai és így a hosszú labdái mesébe illőek, ezeket gyakran ki is használja csapata és beleépíti a taktikába André Schubert vezetőedző. A lövőereje valami kegyetlen, ez a csapata fegyvere a szabadrúgásoknál is például. Ami a legfontosabb, hogy egy született vezető alkat. Nagyon tisztelettudó, minden megvan benne ami egy csapatkapitányak meg kell hogy legyen.

 

Ő mondja saját magáról...

Volt egy gyerekkori álmom, mégpedig az, hogy a Premier League-ben játsszak. Nem számít, hogy 1 meccset, vagy 100 meccset játszok-e a Premier League-ben, a lényeg, hogy az álmom teljesüljön egy napon (zárójelben hozzátenném, hogy ma hivatalosan teljesült is). Mindig is vállaltam felelősséget. Amikor óvodában jártam én és a bátyám (Taulant aki albán válogatott) vigyáztunk a ház kulcsára. Olyasfajta személyiség vagyok aki hosszútávú célokat tűz ki maga elé. Olyanokat amelyeket nem érhetsz el egy nap alatt. Mindig az volt az álmom, hogy Európa egyik topcsapatában játszhassak. Hogy a befektetett munka megérte-e vagy sem, az eldől majd.  Az a fajta személyiség vagyok aki elvétve követ el hibáat, de ha egyet is hibázik azt javítja. 

A Sassuolo sikersztorija

A Sassuolo sikersztorija

A Sassuolo sikersztorija

Valóságos csoda a kiscsapat története. Az egyesület a 2016/2017-es idényben játszhat először a nemzetközi porondon jelen esetben az Európa Ligában. A 6. hely elérésével érték el mindezt, olyan csapatokat utasítottak maguk mögé, mint például az AC Milan. 

sassuoolo.jpg

 

Csapat alapítása: 1922

Becenév: Neroverdi (Zöld Feketék)

Nemzetközi sikerek: -

Hazai sikerek: 6. hely (EL indulás)

Habár a csapatot 1922-ben alapították, a Serie C-be (azaz az olasz 3. osztályba) először 2006-ban sikerült feljutni. A másodosztályban (azaz a Serie B-ben) első évben a 2008/2009-es évadban szerepeltek. A nagy áttörés a 2013/2014-es szezonban következett amikor feljutottak a Serie A-ba. Sikerült elkerülni a vereséget, pedig nem valami jól kezdtek. Az első négy meccsüket elveszítették, többek között kikaptak a Livornótól és az Intertől is (utóbbitól kisebb meglepetésre).

A Serie A-ban az első gólt Simone Zaza szerezte, a Livorno elleni 4-1-es vereség alkalmával 2013 szeptemberében. Az első Serie A pontjuk is az ő góljának volt köszönhető, a Napoli ellen lett meg az első pont. 

 

Massimiliano Allegriért ódákat zenghetnek a csapat szurkolói. Vele jutottak fel a Serie B-be és az El indulásuk is neki köszönhető, hiszen ha a Milan elverte volna a Copa Italia döntőjében a Juvét, akkor most a Milan indulhatna az Európa Ligában. A Sassuolo mindenbizonnyal a Milan mumusa, legalábbis a statisztikák alapján. A csapatot végül megelőzték a bajnokságban, allegri.jpgráadásul a Rossoneri (Milan) a legutóbbi 6 meccséből 4-et is elveszített a Sassuoloval szemben. Ebben az az érdekes, hogy a Sassuolo elnöke Giorgio Squinzi nagy Milán fan. ,,Korábban soha nem tudtam volna elképzelni, hogy a Milan ellen szurkoljak, de most az Olasz Kupa döntőjében ez történt".-mondta az elnök. -" Legalább tudtam szurkolni Allgerinek, aki egy közülünk."-fejezte be. 

 

A csapat keretében alig van külföldi ami nagyon nagy szó manapság. A 2015/2016-os évadban minössze hárman voltak. Alfred Duncan, Grégorie Defrel és Smie Vrasjko. Ebből még kevesebb lehet, hiszen Vrsajkoért a Napoli is bejelentkezett többek között. eusebio_di_franco.jpg

A csapat és edzője a támadófoci híve. Eusebio Di Francesco. akinek a példaképe az a Zdeněk Zeman, akiről tudjuk jól, hogy felvállalja (néha még a kárára is) a támadó focit. Egyébként Di Francesco az Eusébio nevet a portugál sztár után kapta szüleitől. Olyan szinten azért nem volt mint Eusébio, de azt elmondhatja magáról, hogy 12-szeres olasz válogatott volt. A fia is focizik, ő 21 éves, Federico a másodosztályú Virtus Lanciano labdarúgója és nem is szerepel rosszul, hiszen 6 gólt szerzett 38 meccsen. 

 

 

 berardi.jpg

A csapat történetének legeredményesebb játékosa érdekes módon a 21 éves Domenico Berardi. Az Inter ellen lőtte a rekordot jelentő 45.-et a klubban. Berardi nagyon jól játszik, a Milan ellen volt, hogy 4 gólt is szerzett és már a válogatottban is bemutatkozhatott. 

 

Jó volt-e a Manchester United szezonja?

Jó volt-e a Manchester United szezonja?

Jó volt-e a Manchester United szezonja?

Vágná rá mindenki, hogy "NEM, borzasztó volt!" Talán igazuk is lehet, sőt igazuk van, hiszen a Vörös Ördögök csak az 5.-ek lettek és Európa Ligára készülhetnek így, ami a lecsúszó, nagycsapatok rémálma. 

A Premier League-ben otthon összesen 19 meccset játszottak. Ebből 12-őt nyertek meg, 5 döntetlen és 2
vereség mellett. Ez nem is rossz mutató, sőt egészen jó. Két vereség hazai pályán a Norwich és a Southampton ellen volt. Meglepő, hogy nem a nagy csapatok fricskázták meg otthon a MU-
t, hanem mu-nu.jpgegy kieső és egy erős középcsapat. Az 5 döntetlen a Newcastle, a Manchester City, a West Ham, a Chelsea és a Leicester ellen jött össze. Na, most ebből a Newcastle ellenit illet volna megnyerni és mondjuk leikszelni a WHU-val. Ha ez így történt volna, akkor +4 pontjuk lenne, tehát 70, amivel már a Bl-ért mehetnének. Nem sokon múlott tehát és ez még csak a hazai pályán nyújtott teljesítmény volt. Nézzük idegenben!

Ugyan annyi 19 meccs, csak hát vendégként már csak 7 győzelem,
majdnem a fele a hazai pályán hozott győzelmeknek, 4 vereség (ami még kevesebb is mint az Old Traffordon), de nagyon sok döntetlen. 8 döntetlen rengeteg, ezzel ment el sok, hogy vendégként kis túlzással (jó, sok túlzással
) majdnem minden meccsükön ikszeltek. Ez azért nem túlságosan jó. 

 

mu-wols.jpgA BL-ben egy nem túlságosan erős csoportba kerültek. Jó, ott volt a Wolfsburg, akik tavaly remekeltek, idén a bajnokságban enyhén szólva nem ment nekik. Az első meccsen vereség a PSV-től, akiket később az Atléti ejtett ki. A második meccsen sikerült elverni a Wolfsburgot 2-1-re. Ekkor még bizakodhattak. Azonban jött egy iksz a gyengécske CSKA-val, itt már kezdett megpecsételődni a csapat sorsa. Az utolsó két meccsen előbb egy 0-0 a PSV-vel, majd egy Wolfsburg elleni 3-2-es vereség azt jelentette, hogy szégyenszemre nem juthatnak tovább a csoportból.  Jöhetett az Európa Liga, amit van Gaalék a hátuk közepére sem kívántak. Ez meg is látszódott, hiszen az FC Midtjylland ellen is sikerült kikapni 2-1-re. A második meccsen jött a csoda Marcus Rashford személyében. Kétszer is betalált a dánok kapujába és 5-1-gyel mehettek tovább. De a sors a Liverpool útjába állította őket. Most már tudjuk, hogy a Liverpool meg sem állt a döntőig, így utólag nem volt meglepő a kiesés. 

 

mu.jpgAz FA Kupában végig meneteltek Rooneyék. Könnyedén túljutottak az alsóbb osztálybeli Sheffiled United, Derby Country, Shrewsbury Town hármason. Ez után következett a West Ham nehezen való legyűrése. Majd az Everton legyőzésével jutottak be a Wembleyben rendeződő fináléba. Itt a rendes játékidőben 1-1 volt, először Puncheon talált be, majd erre a mérkőzés vége felé Mata válaszolt egy Wardon megpattanó lövéssel. A hős most egy másik fiatal volt, ezúttal Lingard sistergős lövésével nyerte meg. 

 

Összességében nem zárt jó szezont a MU, de legalább nyertek valamit, ami azért örömmel töltheti el a csapat szurkolóit. 

 

Az is örömmel töltheti el a drukkereket, hogy számos fiatal nyújtott nagyon, de nagyon biztató, jó teljesítményt. Nézzük meg kik voltak a meglepetésemberek:

 

A védelemben Cameron Borthwick-Jackson játéka volt a meglepetés. A 14.-26. forduló között játszott, a szezon közepe felé. Eléggé meggyőző volt mind a támadásokban mind a védekezésekben. Látszódott a játékán, hogy nagy az összhang, jól megérti a társait.  A Stoke ellen még gólpasszt is adott. Sajnborthwick-jackson.jpgálatos módon, azonban megsérült így a rehabilitációját követően már nem tudott visszakerülni a csapatba csak az utolsó meccsre. Gyors elfutásaival, beadásaival rémisztgette az ellenfeleket, nagyrészt Shaw sajnálatos sérülése miatt. Meglátjuk a következő szezonban kap-e lehetőséget a fiatal angol. 

 

 

 

 

 


 A védekező részvarela.jpglegből még Varela játéka volt számomra meglepő. Ő volt még David Moyes első igazolása és sokáig kellett várnia, amíg játéklehetőséget kaphatott. Olyan jó teljesítményt nyújtott, hogy az Uruguayi válogatottba is behívót kapott és ott lehet az idei Copa Americán. A Premier League-ben csak 4 alkalommal játszott, de akkor nagyon meggyőzően. Az Európa Ligában viszont sok lehetőséget kapott, majdnem az összes meccsen játszott. Bátran húzódott előre a támadásokkal, de a befejezésein van még mit csiszolni. 

 

 

A középpályáról idény Jesse Lingard volt az, aki fiatal kora ellenére kiemelkedett. Gyakorlatilag ő nyerte meg az FA Kupát a Ulingard_1.jpgnitednek és az egész idényben mondhatjuk, hogy sziporkázott. Jó sok lehetőséget kapott idény, mindent összeadva 41 meccs van a háta mögött, ezeken 7 gól és 4 gólpassz a mérlege. Sok meccs van ebben a szezonban a lábában és élt is a lehetőséggel, kíváncsi vagyok jövőre mit fog produkálni az angol. 

 

 

A támadóknál a legeslegnagyobb név aki szinte a semmiből jött az Marcus Rashford. A csapat sajátnevelése idény 11 meccsen kapott bizalmat és 5 találatot termelt, ami elképesztően jó. Az Európa Ligában robbant be, majd az Arsenal ellen is nagyon emlékezetest nyújtott. Olyan jól szerepelt ebben az évadban, hogy utazni fog nagy valószínűséggel Franciaországba is. Nagyon kíváncsi vagyorashford.jpgk arra, hogy ott mit fog nyújtani, bár szerintem Kane és Vardy mellett csak elvétve, maximum csereként, de így is nagy szó 18 évesen ott lenni az Eb-n. 

 

 

 

 

 

 

 

Nektek mi a véleményetek a Manchester United idei szezonjáról?

 

 

 

 

 

Európa Liga elődöntő előzetesek

Európa Liga elődöntő előzetesek

Európa Liga elődöntő előzetesek

Ha csütörtök akkor Európa Liga! (Bocsi, ezt az unalmas, szar szöveget el kellett lőnöm). Szóval már az elődöntőknél járunk és már csak 4 csapat van versenyben, a Liverpool, a Villarreal, a Sevilla és a Sakhtar Donyeck csapata. Az első meccseken a Villarreal 1-0-ára legyőzte a Liverpoolt, míg a Sevilla 2-2-őt játszott a Sakhtarral.

Liverpool-Villarreal 21:05 

Jürgen Klopp csapata 1-0-ás hátrányból kezdheti meg a felzárkózást. Az  utolsó percekben a csereként beállt Adrián Lopez talált be, ezzel is csökkentve a Vörösök esélyeit. A Villarreal amúgy is jó formában van hiszen 12 meccse veretlenek az európai kupaporondon. A védelmük is remekül muzsikál, 280 perce nem kaptak gólt. Van két szuper kapusuk Areola és Asenjo, szóval a védekzéssel nincs gond. Bárcsak mondhatná ezt a Liverpool. A védelem borzasztó az utolsó 11 meccsükön csak 1-en nem kaptak gólt, a többin mind mattolták az ellenfelek a Vörösök hálóját. Mignolet nem véd valami zseniálisan ráadásul a védelemből még az a Sakho is hiányozni fog aki legalább gólveszélyes, hiszen a Dortmund ellen is betalált. De szegény embert még az ág is húzza, ő meg doppingbotrányba került, szóval ő sem lesz bevethető.

Kis Villarreal kitekintő

Miért is ilyen különleges ez a klub?

villarreal.jpg

A csapat beceneve a legendás Beatles zenekartól származik (erről már írtam is az oldalon). További érdekesség, hogy a város lakosságának a 36 %-a a csapat  bérletese!  Nem olyan régi klubról van szó, hiszen 1923-ban alakult az egyesület.

Az egyesület az Európa Liga történetének legeredményesebb csapata a maga 82 szerzett góljával. A legtöbb idegenbeli győzelemmel is ők rendelkeznek, hiszen 26-szor nyertek a saját pályájukon kívül. A stadionjuk az El Madrigal 24.500 férőhelyes, míg a településen 51.850-en élnek, ezzel az Európa Liga történetének csapatai közül a második legkisebb város (2004-ben a Monaco jutott be)

Esélylatolgatás:

Borzalmasan kitartó csapat képét mutatja a Liverpool. A Dortmund ellen is elképesztő helyzetből jöttek vissza, és ha ott sikerült akkor itt is sikerülhet. Az Anfield a bevehetetlen vár képét mutatja, nem lesz könnyű dolga Marcelinoéknak. A Sárga Tengeralattájrónál nyomás nincs, már biztos BL résztvevők, nemúgy mint a 'Pool. Bakambu borzalmasan veszélyes, ritkán látott gólerős csatár, rá nagyon kell ügyelni. Egy érzelmekben gazdag mérkőzésen szerintem itt is fordítani tud a Liverpool és továbbjut a döntőbe az angol csapat becsületét megmentve.

Sevilla-Sakhtar Donyeck 21:05

Az első meccsen Gameiro késői tizijével ikszre (2-2) mentette a mérkőzést az Andalúz gárda, de kérdés előny ez-e számukra?

Azóta a Sakhtar már ukrán bajnoknak mondhatja magát a Dinamo Kijev 3-0-ás lesöprésével. Hiába gyengült meg a csapat(elment az utóbbi időben: Fernando, Fernandinho, Douglas Costa és még hosszasan sorolhatnánk, hogy kik, de a sikerkovács Lucescu maradt.) A rossz formának köszönhetően már a bajnokságban biztosított BL hely nem lesz erélhető a Sevillának, úgyhogy az Európa Ligáé a főszerep. Érdeksség, hogy a Sakhtar büszkélkedhet a legtapasztaltabb edzővel (Lucescu 213 meccs) és legtapasztaltabb játékossal (Dario Srna 135 meccsel) a 4 csapat közül.

 

süti beállítások módosítása