AZ ORSZÁG, AHOL PUSKÁS EDZŐ VOLT, A KERET PEDIG A LA LIGÁRA ÉPÜL

AZ ORSZÁG, AHOL PUSKÁS EDZŐ VOLT, A KERET PEDIG A LA LIGÁRA ÉPÜL

AZ ORSZÁG, AHOL PUSKÁS EDZŐ VOLT, A KERET PEDIG A LA LIGÁRA ÉPÜL

szaudarabia.jpg

Hamarosan kezdetét veszi az idei év legjobban várt sporteseménye, a 2018-as világbajnokság, amelyet Oroszországban rendeznek meg. A magyar válogatott ugyan nem jutott ki, azonban így is érdemes lesz figyelni az eseményeket. Az elkövetkezendő egy hónapban az összes résztevő országot igyekszem hosszasan bemutatni.

Szaúd-Arábia neve nem túl ismerős a futball vérkeringésében, neves játékosaik nem igen vannak, maximum a liga lehet ismerős, ahol Ali Al-Habsi véd, aki éveket húzott le a Premier League-ben, vagy a Serie A-ból ismert Fetfatzidis. Voltak nevesebb edzők is a kispadon, a Dél-Amerikában népszerű Edgardo Bauza, az Újpestnél is dolgozó, világjáró, Leo Beenhakker, Puskás Ferenc (1976/77-ben), vagy Bert van Marwijk.uskas.jpg

A jelenlegi szakvezető az a Juan Antonio Pizzi, aki a Tenerife, a Barcelona és a Valencia csatára is volt, 2016-ben pedig Chilével lett Copa America győztes. Bert van Marwijk vezette ki a csapatot a vb-re, 2006 óta először, azonban érthetetlen módon nem ő fog a tornán irányítani. 4-3-3-ban játszottak a selejtezők folyamán, kicsit hollandos felállásban, ami meghozta a sikert. 17 gólt szereztek a selejtezőben, hazai pályán veretlenek tudtak maradni, a második félidőket pedig nagyon megnyomták, hiszen 12 találatot is a második 45 percben szereztek. Szaúd-Arábia ismét régi fényében pompázik, csakúgy, mint anno 1994 és 2006 között, amikor négy alkalommal is szerepeltek vb-n. Akkoriban a Zöld Sasok uralták Ázsiát, a kontinens legjobb válogatottja az övéké volt, 1996-ban  Ázsia-Kupát nyertek, 2000-ben és 2007-ben pedig másodikak voltak, majd jött bő tíz év, amikor eltűntek a világ elől.

Januárban kilenc ismeretlen szaúdi játékos is a La Ligába szerződött, gyakorlatilag a semmiből, mindenki hatalmas meglepetésére. 2017-ben kötött egyezséget a két ország szövetsége, miszerint a spanyolok fejleszteni fogják a helyi futballt, ám ez akkor senkit nem érdekelt, hiszen sűrűn történnek ilyenek a futball világában, aztán hírtelen elkezdtek áramlani a szaúdi focisták a La Ligába. Yahya Al-Shehri a Leganeshez került (ahol azóta sem lépett pályára), Marwan Othmnan pedig az utánpótlásba, a Villarrealhoz pedig ugyan így került Salem Al-Dawsari és Jabor Issa. A Levante, ha már kapott (már pedig biztosan nem akart) szaúdi játékost a keretébe, akkor egy alkalommal be is vetette Fahad Al-Muwalladot, de kulcsember meglepő módon ő sem lett. Ali Al-Namer (Numancia), Abdulmajeed Al-Sulaiheem (Rayo Vallecano), Abdullah Al-Hamdan (Sporting Gijón) és Nooh Al-Mousa (Valladolid) a másodosztályba szerződött (jókora segítséggel).la_liga.jpg

Kérdés közülük hányan lesznek ott a világbajnokságon, annyi azonban bizonyos, hogy ezek a játékosok tudtak újat tanulni és fejlődtek Spanyolországban, még ha lehetőséget nem is kaptak. A keretben biztos nem kap meghívót mind a kilenc fiatalember, de páran ott lehetnek Oroszországban.

Pizzivel a spanyol vonal van a válogatottnál is, de a 4-3-3 az maradt, az eredmények pedig egészen jók voltak a felkészülés során. Moldovát és Algériát elverték, Ukrajnával döntetlent játszottak, azonban Belgiumtól 4-0-ra kikaptak a 2018-ban lejátszott meccseken. Kérdés ez mire lesz elég, nekem kicsit sötét lónak tűnnek. 2017-ben, az U20-as vb-n nagy meglepetésre továbbmentek a csoportból, majd szorosan, de alulmaradtak a későbbi elődöntős Uruguayjal szemben, ami mutatja, hogy az utánpótlás is rendben van. Az A csoportba kerültek a vb-n, ami nem tűnik nagy falatnak, ki tudja, akár tovább is juthatnak, csakúgy, mint tavaly a fiatalok.

Készüljünk a vb-re! Oroszország bemutatása

Készüljünk a vb-re! Oroszország bemutatása

Készüljünk a vb-re! Oroszország bemutatása

oroszorszag.jpg

Hamarosan kezdetét veszi az idei év legjobban várt sporteseménye, a 2018-as világbajnokság, amelyet Oroszországban rendeznek meg. A magyar válogatott ugyan nem jutott ki, azonban így is érdemes lesz figyelni az eseményeket. Az elkövetkezendő egy hónapban az összes résztevő országot igyekszem hosszasan bemutatni.

A FIFA-világranglistán 65. helyen álló Oroszország nem lehet túl bizakodó, hiszen eddigi legjobb hegyezésük egy 4. hely volt, az is 1966-ban. Azóta nem igazán megy a mostani házigazdának, 1986 óta egyszer sem tudtak továbbjutni a csoportkörből, 2006-ban és 2010-ben pedig ki sem jutottak. 2014-ben Algéria és Dél-Korea ellen döntetlent játszottak, Belgiumtól pedig kikaptak, így a harmadik helyen zárták a tornát. wc_2014.jpg

Fabio Capello irányította akkor a válogatottat, de hat meccsen mindössze két alkalommal tudta győzelemre vezetni csapatát, így őt 2015 nyarán menesztették, helyét pedig Stanislav Cherchesov vette át, aki játékosként 1994-ben és 2002-ben szerepelhetett világbajnokságon. A korábbi kapusnak nem sok nemzetközi tapasztalata van edzőként, egy-egy évet eltöltött a Spartak Moszkva és a Legia Varsó kispadján, mielőtt szövetségi kapitány lett.

A keret nem áll fiatalokból, a Berezutski-Ignashevich kettősre már nem lehet számítani, így a játékrendszer is változott. Az előző meccseiket nézve úgy tűnik, a mester a 3 védős felállást erőlteti, ami idáig nem igazán működött, hiszen Brazíliától, vagy Uruguaytól is simán kikaptak, azonban Spanyolország, vagy Belgium ellen döntetlent játszottak. Akinfeev maradt elsőszámú kapus, de végre van kihívója Lunev személyében, aki a Zenit portása, ennek ellenére szinte borítékolható, hogy Akinfeev fog kezdeni. A mag maradt a régi, Glushakov, Smolov, Kombarov már-már régi motorosnak számít, de egy-két fiatal is kulcsember lett az előző világbajnokság óta. Aleksandr Golovin, a CSKA 21 éves középpályása alapemberrá vált, 17 meccsen játszott már 2015-ös debütálása óta. A kulcsember, és a csapat gólfelelőse azonban Fedor Smolov lehet, aki idén termeli a gólokat, 22 bajnokin 14 találatot szerzett, ezek mellett pedig öt gólpasszt is kiosztott.smolov.jpg

Az oroszok kerete nem túl acélos, sok az öreg, a fiatalok pedig nem topjátékosok, ráadásul a barátságos meccseken sem ment túlságosan nekik. Mázlijuk, hogy talán az egyik leggyengébb csoportba kerültek, Szaúd-Arábia és Egyiptom mellé, az egyetlen kihívójuk csak is Uruguay lehet. Házigazdaként kötelező lenne továbbjutni, de reálisan nézve a második helyért fognak harcolni.  

süti beállítások módosítása