Interjú Koppányi Gergellyel

Interjú Koppányi Gergellyel

Interjú Koppányi Gergellyel

koppanyi_gergely.jpg

1.Honnan jött az oldalad neve? Szójáték vagy Kompany a kedvenc futballistád?

Nem, igazából Kompany játékát bírom, de nem innen adódik ez a név, hanem én nagyon szeretem a futball játékokat konzolon, meg régen PC-n játszottam ezzel a Pro Evolution Soccerrel (PES) és ott meg lehet csinálni magadat, ilyen karriermódot lehet csinálni és ott be lehet állítani karriermódként saját magadat. Meg csinálhatod az arcodat meg stb. Ezt én már úgy 8-10 éve elkezdetem és ott, ugye ha nálad van a labda, akkor ki kell választanod egy nevet, ami előre be van építve a játékba. Az én vezetéknevemhez a Kompany név hasonlít a legjobban és akkor mindig azt választottam ki magamnak. Amikor elkezdtem blogolni és választani kellett egy nicknevet akkor gondoltam, hogy legyen ez. De körülbelül ennyi a sztori. Nem gondoltam, hogy ennek nagyobb kifutása lesz. 

  1. Ki a kedvenc focistád és miért?

Gyerekkoromban nekem Luis Figo volt a legnagyobb Isten, oda senki nem tud felérni. Nyilván az átigazolása körötti körülményeket felnőtt fejjel máshogyan értékelem, mint gyerekként, ugye amikor 2000-ben átigazolt a Barcából a Realba. Nagyon megtetszett a 2000-es Európa-bajnokságon a játéka és ezért lett ő a nagy kedvenc. A jelenlegiek közül pedig Marcelo az, akinek a stílusa nagyon közel áll az én futballszemléletemhez. Már amikor éppen nem színészkedik, mert azt nagyon nem szeretem

  1. Mióta szimpatizálsz a Királyi Gárdával?

1998 óta ó, mert akkor épp a Bajnokok Ligájában szerepeltek egész jól. Én akkor 12 éves voltam, semmi extra történet, valószínűleg minden magyar kisgyerek, aki szereti a focit úgy választ kedvenc csapatot, hogy megtetszik neki valamiért/valakiért a csapat játéka. Nekem ez akkor a Realé volt. de nálam ez így marad az idők végezetéig. 

 

  1. Kicsit elkanyarodva, ugye az Európa-bajnokság meccsei előtt hallani lehet téged, ha ezt szabad tudni, akkor hogyan jött a megkeresés a közmédiától?

Ez úgy jött, hogy a szerkesztők olvasták a korábbi bogbejegyzéseimet, internetes elemzéseimet, illetve ugye a könyvemnek is, úgy ahogy híre ment és az EB előtt volt egy Irány az EB! című magazinműsor csütörtökönként ment 10 héten keresztül. Ott már pedzegették, hogy szeretnék azt a koncepciót megvalósítani, hogy nem csak volt futballisták, hanem újságírók, szakírók is legyenek benn a stúdióban. Volt ebben az Irány az Eb! magazinban több újságíró benn és közülük választottak ki hármat-négyet és szerencsére én is köztük voltam. 

  1. Ha már itt tartunk, lehet esetleg tudni, hogy más csatornáknál is akarják-e ezt?

Őszintén szólva én erről semmit nem tudok. A közmédiában volt már egy ilyen próbálkozás a 2010-es Vb-n, nekem már akkor is nagyon tetszett, pedig akkor még tényleg alig bloggoltam. Aztán valahogy ez elsikkadt. Azt tudom, hogy vannak például kifejezetten olyan szerkesztőségek, akik úgy gondolkoznak, hogy akik nem futballoznak, nem szagolták az öltöző légkörét, azok nem tűnnek olyan hitelesnek, ezért maradnak annál a vonalnál, hogy volt futballistákat hívnak meg. Én személy szerint nagyon üdvözlöm azt a döntést, hogy másokat is bevonnak ezekbe az értékelésekbe. 

  1. Visszatérve az Eb-re, az idei az egyik legalacsonyabb gólátlagú Európa-bajnokság. Szerinted ennek mi lehet az oka?

Ennek az lehet az oka, hogy most egy ilyen időszak van. Valószínűleg az a magyarázata, hogy a futball az ciklikus taktikai szempontból is. Amikor van egy olyan időszak, hogy a nagyon támadó futball van felszálló ágban (mint például a 2000-es évek eleje, vagy a 2010, 2012-es világesemények) Ezek a ciklusok 4-5 éves ciklusokra bonthatók nagyjából, nyilván nem pontosan csak hozzávetőlegesen. Amikor a támadó futballnak van egy újjászületése, akkor arra mindig igyekeznek kitalálni valami olyan stratégiát, ami ezt ellehetetleníti. Ezt törvényszerűen előbb vagy utóbb meglelik. Amikor ezt megtalálják, akkor jön a védekező futballnak a korszaka. Láthattuk, hogy 1998-ban és 2000-ben a támadófoci volt, 2004-ben jött a görög EB győzelem, ami nagyon szilárd védekezésen alapult. 2008-ban 2010-ben a spanyol uralom, ami a labdabirtokláson, támadáson alapult. Ahogy a tiki-taka ellenszerét megtalálták jött megint a védekezés, mind a klub mind a válogatott fociban egyaránt. Így nyerhetett Bl-t az Inter, meg most is láthatjuk így lehet kivédekezni igazán nagy csapatokat is. 

  1. Ez összefüggésbe hozható a Leicester sikerével és az Atlético stílusával?

 Nagyon jó példákat mondtál! Nem tudjuk a Leicester sikere meddig fut ki, eddig egy jó idényük van, ez tényleg csodálatos, de kellett ehhez az is, hogy az összes nagy csapat betlizzen. A United nem tudott semmit se csinálni, a City nagyon halovány volt, a Chelseanél megbuktatták Mourinhot, az Arsenal az mindig elbénázza.

Mondjuk az Atlético sokkal jobb példa erre. Kiverték a Bayernt, a Barcelonát és most már Simeone 3-4 éve ugyan azzal a stílussal ér el nagyon jó eredményeket. 

8.Szerinted az Izlandiak meddig mehetnek, mire vihetik az idei Európa-bajnokságon?

Cristiano Ronaldo azt mondta, hogy milyen kiscsapatként viselkedtek, meg hogy nem akartak támadni, na, most könyörgöm, 300 ezres népességű országról van szó. Az is egy isteni csoda, hogy a portugálok ellen ilyen jó eredményt értek el. Ez nem csak véletlen, hanem tökéletesen olvassák a keretüket. Pontosan tudják, hogy ők miben a legjobbak. Nem fognak esztelenül előre rohangálni, hanem szigorúan fognak védekezni, párharcokat keresni, annak a legnagyobb százalékait megnyerni. Szerintem, ha ők már 2-3 pontot összeszednek a csoportban, akkor sem lesznek elégedetlenek. Máskérdés, ha ma egy jó eredményt elérnek, mondjuk, ha megvernek minket, akkor már tovább is jutottak. Onnantól kezdve nekik minden jutalomjáték. Nyilván azt azért nem várom, hogy 4 közé fognak jutni, de ha még egy jó meccset lejátszanak a portugálok ellen, akkor nekik már tényleg minden jutalom. 

...Az Izlandi keret se olyan gyenge, játszanak Angliában, Top bajnokságokban

...Pont ez az! Az izlandi utánpótlásreform azzal kezdődött, hogy csarnokokat építettek, mivel nagyon rossz a klímájuk. Ezekben a csarnokokban kicsit kellemesebb a klíma, ami kedvez a játékosoknak. Utána az edzőképzést is megreformálták. Azt mondják 16-17 éves korig nagyon jó ott a képzés, utána viszont a saját bajnokságuk nem olyan erős, hogy tudjanak fejlődni. Azért a keret teljes egészében külföldön játszik, ráadásul nem egy játékos top bajnokságban játszik. Ez számomra tényleg egy kisebb csoda, hogy egy ilyen kis lakosságszámú ország ide is eljuthat. 

9.Szerinted ki lehet az Eb végső esélyese és miért?

Igazából nem lehet ezzel túl nagyot vallani, 3 csapat van, akiket előzetesen befutónak lehetett tippelni. Spanyol, francia, német ez a három csapat. Az első 2 kör alapján a franciák nem meggyőzőek, de ez bőven változhat, a németek szintén, eddig, akik saját magukhoz képest ön azonos futballt mutatnak és hatékonyak, azok a spanyolok és az olaszok. De ennek a tornának az a sajátossága, hogy  hatványozottan igaz, hogy majd az egyenes kieséses szakaszban fog elkezdődni.

10. Anglia mire viheti szerinted a fiatalokkal?

Nekem már a 2014-es Világbajnokságon is tetszettek az angolok, de tőlem ez a brit stílus halálosan távol áll. De ők már nem azt a hagyományos brit focit játsszák, mint mondjuk 10-12 évvel ez előtt. Szerintem ezek a játékosok már sokkal pengésebbek. Kane sem az a tipikus angol csatár, Dele Alli sem az a tipikus brit futballista, Steerling szintén, tehát ők inkább ilyen kontinentális játékosok nem tipikus angolok. Játékoskeret szempontjából szerintem simán benne lehetnek  legjobb 4-ben, az a kérdés, hogy mennyire hagyományosan bénák, az első két kör alapján ezt nem tudják levetni magukról. 

 

11. Nyáron hagyományosan sokat költenek a csapatok, idén nyáron szerinted ki fogja a legtöbbet költeni?

Guardiola ott van a Citynél, ahol van egy öregecskedő keret, ott szerintem fognak bankot robbantani, a Madridnál kérdéses, hogy ez az eltiltó ítélet jogerős lesz-e, mert ha igen, akkor nem igazolhatnak, ha nem akkor ott mindig hagyományosan sokat költenek. United Mourinhoval is lehet fog, talán a PSG is fog sokat költeni Ibra távozása miatt.

12. Ha már a Unitednél tartunk Mourinho nem túlságosan támaszkodik a fiatalokra, szerinted most hogy lesz?

Rashfordnak meghosszabbították a szerződését, ez egy jó jel. Vele lehet számolni fog, Igazából én azt várom, amit tőle várni lehet. Mindenki beáll a sorba és jövőre jó lesz a United, más kérdés hosszútávon mennyire életképes, hiszen 2 év után hagyományosan megbolondul Mourinho aztán ki tudja mi lesz...

13. Az utolsó kérdés az lenne, hogy szerinted egy jól sikerült Eb után melyik játékos fog nagy, vagy nagyobb csapathoz kerülni?

 Nekem Nagy Ádám játéka, ami tényleg csodálatos. Annyira éredten játszik, ahhoz képest, hogy csak 21 éves, nagyon játékinteligens focista. Fiola Attila is meg fogja kapni a lehetőséget, bár a sérülése közbeszólhat, illetvNem tudom, hogy nagyobb csapathoz kell-e kerülni. én már az Eb előtt is azt mondta, hogy el kéne kezdeni azt, hogy top bajnokságok kis és középcsapataiban alapemberek legyenek a  játékosaink. Szerintem ez már egy óriási előre lépése Kádárt és Kleinheislert mondanám még. Ez a 3-4 játékos kezdheti meg jobb csapatban a következő szezont. 

 

Ha már Nagynál tartunk, hallani lehetett a Bologna, Benfica és a Braga érdeklődéséről is. Te melyik csapatban képzelnéd el leginkább?

Szerintem a portugál bajnokság jó lenne neki. Az olaszoktól féltem, ott sok légiós megég. Az olasz keretek nagyon felduzzasztott létszámúak, oda bekerülni légiósként rohadt nehéz, ráadásul az a futball, amiben Nagy Ádám jó az nem az olasz stílus. A kreativitás szempontjából sokkal jobb lenne neki a Benfica. vagy a portugál bajnokság

 

süti beállítások módosítása